12. RÉSZ.

Ábrám Istentől hazájából, a Kanaán földére kihivattatik, onnét Egyiptomba költözik, holott felesége tőle elvétetik ideig: de visszaadatik.

Ezt mondotta vala pedig az Úr * Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, a te rokonságaid közzül, a te atyádnak házából, a földre, mellyet mutatándok néked.

2. És nagy nemzetségnek attyává tészlek tégedet, és megáldalak tégedet, és felmagasztalom a te nevedet: és immár légy áldás.

3. Megáldom azokat, a kik tégedet megáldanak, a ki pedig megátkoz tégedet, megátkozom azt: és e földnek minden nemzetségei * megáldatnak te benned.

4. Mikor pedig Ábrám kimenne Háránból, a mint az Úr mondotta vala nékie, Lót is elméne ő vele: Ábrám pedig hetvenöt esztendős vala, mikor kiméne Háránból.

5. És felvévé Ábrám az ő feleségét Sárait, és az őt attyafiának fiját, Lótot, és minden jószágát, marháját, mellyet kerestek vala, és minden személyeket, mellyeket szerzettek vala Háránban, kik elindulván, hogy mennének Kanaán földére, végezetre oda jutának.

6. És általméne Ábrám a földön mind Sikemig, Móréhnak cserfás mezejéig: a Kananeusok valának pedig akkor abban a tartományban.

7. Annakokáért megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda nékie: A te magodnak adom e tartományt; és épite Ábrám ott oltárt az Úrnak: ki megjelent vala néki.

8. Azután elméne onnét a helyre, melly Béthelnek napkelet felől való részére vagyon, és ott voná fel sátorát: Béthelt napnyugotra, és Háit napkeletre hagyván, és ott oltárt épitvén az Úrnak, az ő nevét segítségül hívá.

9. És elméne Ábrám, szünetlen menvén a Kanaán földének dél felől való részére.

10. Vala pedig azon a földön éhség; annakokáért aláméne Ábrám Egyiptomba; hogy ott élne mint egy jövevény: mert nagy éhség vala a Kanaán földén.

11. És mikor elközelgetett volna Egyiptomhoz, monda a feleségének Sárainak: Ímé mostan látom hogy te szép ábrázatú asszony vagy.

12. És ez következhetik, hogy az Egyiptombelik látván tégedet, azt mondják: ez ennek felesége: s megölnek engemet, és tégedet elvenen megtartanak.

13. Mondjad azért, kérlek, hogy én hugom vagy; hogy te éretted jól legyen az én dolgom, és az én lelkem éljen te * éretted.

14. Lett annakokáért, hogy mikor bémenne Ábrám Egyiptomba, látnák az Egyiptombeliek hogy felette igen szép ábrázatú volna az az asszony.

15. És látván őtet a Faraó főfő szolgái, dícsérék Faraónak, és elvivék azt az asszonyt a Faraó udvarába.

16. Ki Ábrámmal jól tett ő érette, és valának őnéki juhai, őkrei, szamarai, szolgáli, szolgálóleányai, nőstényszamarai és tevéi.

17. Megveré pedig az Úr Faraót felette igen nagy csapásokkal, és az ő udvara népét is Sáraiért, az Ábrám feleségéért.

18. Faraó annakokáért Ábrámot hivatván monda nékie: Miért miveltek ezt én velem? Miért nem mondottad meg énnekem, hogy ez tenéked feleséged volna?

19. Miért mondottad ezt: Én hugom? hogy arra nézve őtet magamnak feleségül venném. - Mostan annakokáért imhol a te feleséged, vedd magadhoz ötet és menjel.

20. És parancsolatot ada Faraó ő felőle mind az ő szolgálinak: kik elbocsáták őtet, és az ő feleségét, és minden marháját valamelly övé vala.