14. RÉSZ.

Kálebnek kiváltképen való örökség adatik.

Ezek pedig azok, mellyeket örökségűl vőnek el az Izráel fijai a Kanaán földében, mellyet adtak nékik, hogy örökségűl bírjanak, * Eleázár Pap és Jósué a Nún fija, és az Izráel fijainak nemzetségekben való atyáknak Fejedelmei.

2. Az ő örökségeknek sorsa által, (a mint meparancsolta * vala az Úr Mózes által) hogy adná a kilencz nemzetségnek és a félnemzetségnek;

3. Mert adott vala Mózes örökséget két nemzetségnek, és a félnemzetségnek a Jordánon túl: a Lévitáknak pedig nem adott vala örökséget ő közöttök.

4. Mert voltak a József fijai két nemzetségek, Manasse és Efraim, és nem adának részt a Lévitáknak a földön, lakóvárosoknál egyebet, és azoknak hostátit az ő barmaikért, és marháikért.

5. Valamint megparancsolta * vala az Úr Mózesnek, úgy cselekedének az Izráel fijai: és eloszták a földet.

6. Hozzá menének pedig Jósuéhoz Júdának fijai Gilgálba, és monda Kenizeus Káleb, Jefunné fija: Te tudod a beszédet, mellyet * szólott az Úr Mózesnek az Isten emberének én felőlem és te felőled, Kádes-Barneában.

7. Negyven esztendős valék én, mikor eküldött vala Mózes az Úrnak szolgája engemet Kádes-Barneából, hogy megkémlelném ezt a földet, és megvittem néki a dolgot úgy, a mint vala az én szívemben.

8. Az én atyámfiai, kik én velem együtt feljöttek vala, elrémíték * a népnek szívét: én pedig tökéletesen követtem az én Uramat Istenemet.

9. És megesküvék Mózes azon a napon, mondván: * Bizony a föld, mellyet megtapodott a te lábad, tiéd lészen örökségűl, és a te fijaidé mind örökké, mivelhogy tökéletesen követted az én Uramat Istenemet.

10. Most pedig az Úr ímé megtartott engemet ez életben, miképenmegmondotta vala: immár negyvenöt esztendeje vagyon az időnek, mellyben az Úr szólott vala e dologról Mózesnek, mioltától fogva járt az Izráel a pusztán; és most ímé vagyok nyolczvanöt esztendős;

11. És vagyok még most olly * erős,mint annakelőtte voltam a napon, mellyen elkülde engemet Mózes: minémű vala az én erőségem akkor, ollyan most is az én erősségem a harczolásra, és a kimenetelre és a bejövetelre.

12. Most azért add nékem ezt a hegyet, a mint szólott az Úr azon a napon: mert te is hallottad az napon, * hogy Anakimok vagynak ott, és nagy és erős városok: talán az Úr velem lészen, és kiüzöm őket, a mint megmondotta az Úr.

13. És megáldá őtet Jósué * és adá Hebront Kálebnek a Jefunné fijának örökségűl.

14. Annakokáért volt Hebron a Kenizeus Kálebé, a Jefunné fijáé örökségűl mind e mai napig; azért hogy tökéletesen járt az Izráelnek Ura Istene után.

15. Neve pedig Hebronnak annakelőtte volt Arba városba: melly Arba nagy ember volt az Anákimok között. És a föld megnyugovék a hadtól.