SAMUEL ELSŐ KÖNYVE.

1. RÉSZ.

Sámuel születik Elkána feleségétől Annától.

Vala egy ember a Czofeusok városából, az egyik Rámából, melly vagyon az Efraim hegyén, kinek neve * Elkána Jerohámnak fija: ki volt az Elihú fija, ki volt a Tohú fija, ki volt a Sóf Efrateusnak fija.

2. Vala pedig néki két felesége, az egyiknek neve Anna, a másiknak neve Peninna. És Peninnának gyermekei valának, de Annának nem valának gyermekei.

3. Felmegyen * vala pedig esztendönként ez az ember az ő városából, hogy imádkoznék és áldozatot tenne a seregek Urának # Silóban, holott laknak vala az Éli Papnak két fijai, Hofni és Fineás, az Úrnak Papjai.

4. És vala hogy amelly napon áldozatot tenne Elkána, Peninnának az ő feleségének, és mind az ő fijainak és leányainak részeket * megadja vala.

5. Annának pedig csak egy részt ád vala, a szebb falatot, mivelhogy Annát igen szereti vala: de az Úr az ő méhét bezárlotta vala.

6. Igen bosszantja vala pedig Annát az irígy gazdasszony * társa is, és haragra ind1tja vala, búsítván hogy az Úr bézárlotta volna az ő méhét.

7. És esztendőnként mind így cselekszik vala vele, valamikor az Úrnak templomába ő felmenne: bosszantja vala őtet és sír vala ő, és nem eszik vala.

8. Mondja pedig néki az ő férje Elkána: Anna miért sírsz, és miért nem eszel? micsodán keseregsz szívedben? nemde nem jobb vagyok é én néked tíz fijaidnál is?

9. Felkél vala pedig Anna, minekutánna ettek * volna Silóban, és ittak volna: Áli Pap pedig ül vala az Úr templomában az ajtófélen székiben.

10. Anna pedig keseredett szívvel lévén, könyörge az Úrnak, és keservesen síra.

11. És fogadást tőn ezt mondván: seregeknek Ura, ha megtekinted a te leányodnak nyomorúságát, és én rólam megemlékezel, és el nem felejtkezel a te szolgálóleányodról; hanem néki férjfiúi magzatot adándasz: tehát én őtet teljes életében az Úrnak vallom, és soha beretva * az ő fejére nem száll.

12. Lőn pedig, hogy mikor szüntelen könyörögne az Úrnak, Éli figyekmez vala az ő szájára. *

13. Mert Anna szívében könyörög vala, csak az ajka mozog vala, de szavát nem hallják vala; És Éki őtet részegnek állítja vala.

14. Monda azért néki Éli: Valyon s meddig részegeskedel? hagyj békét a boritalnak.

15. Felele azért Anna, és monda: Nem vagyok, Uram, részeg, hanem keseredett szívű * asszony vagyok; sem bort, sem egyéb részegítő italt nem ittam: hanem az én szívemnek kívánságát öntöttem az Úr eleibe.

16. Ne hasonlitsd a te szolgálóleányodat valami istentelen asszonyhoz: mert az én nagy keserűségemből és búsulásomból szólottam ez ideig.

17. Kinek felele Éli, és monda: Menj el békességgel, és az Izráelnek Istene adja meg a te * kívánságodat, mellyet ő tőle kértél.

18. Ő pedig monda: legyen * kedves előtted a te szolgálóleányod; és elméne az asszony az ő útára és evék, és nem volt többé az ő szívében búsulás.

19. És felkelvén reggel imádkozának az Úrnak és annakutánna megtérvén menének az ő házakhoz Rámába, és esméré Elkána az ő feleségét Annát, és megemlékezék ő * róla az Úr.

20. Lőn pedig időforgásában, minekutánna Anna méhében fogadott volna, szüle fiúmagzatot, és nevezé őtet Sámuelnek mert monda: Az Úrtól * kértem őtet.

21. Felméne pedig Elkána minden háznépével, hogy az Úrnak az esztendönként való * éldozatot felvinne, és fogadását megteljesítené.

22. Anna pedig nem méne el, hanem azt mondá az ő férjének: Elhalasztom a felmenést, míg a gyermeket elválasztom a csecstől, és azután felviszem velem, hogy az Úr előtt forogván * ott maradjon mind örökké.

23. Monda azért néki Elkána az ő férje: cselekedjél úgy a mint néked tetszik, maradj itthon, míg el nem választod: csakhogy az Úr teljesítse meg az ő beszédét. Megmarada azért az asszony, és szoptatá az ő gyermekét míg kelleték választani.

24. És felvivé őtet, minekutánna elválasztotta volna, három tulokkal, és egy mérték liszttel, és egy tömkő borral: és bévivé őtet az Úr házába Silóba. A gyermel pedig igen kicsiny vala.

25. És megölék a tulkot, mikor a gyermeket Élihez vinnék.

26. Ő pedig monda: Kérlek uram, jusson eszedbe; mert miképen uram, hogy te * élsz, szinte olly bizonnyal én vagyok amaz asszony, ki te veled itt # állottam, könyörögvén az Úrnak.

27. Ezért a gyermekért könyörgöttem, és megadta az Úr nékem az én * kívánságomat, mellyet ő tőle kértem.

28. Én is azért az Úrnak adtam * őtet, teljes életében , míg az Úrnak szenteltetett lészen. És ott az Úr előtt térdre esének.