20. RÉSZ.
Dávidnak szövetsége Jónathánnal.
Elfutván azért Dávid Nájóthból, melly Ráma tartományában vagyon,
elméne és monda Jónathánnak: * Mit míveltem én? Micsoda nagy gonoszságom
vagyon? és micsoda nagy vétkem vagyon a te atyád ellen, hogy az én lelkemet #
kergeti?
2. Ki monda néki: Távol lergyen az, meg nem halsz. Íme az én atyám
nem cselekeszik sem nagy, sem kicsiny dolgot, a mit nékem meg nem jelent; azért
hogy titkolná el tőlem az én atyám ezt a dolgot? nem miveli azt.
3. És ismét esküvéssel monda Dávid: Bizonynyal tudja azt a te
atyád, hogy én nálad * kedves vagyok, és ezt fogja mondani: nem szükség ezt
tudni Jónathánnak, hogy valami módon meg ne szomorodjék. De bizonyára, él az
Isten és a te lelked is, hogy csak egy # lépés közi az én életemnek és a
halálnak.
4. Felele Jónathán Dávidnak: Mond meg, mit kiván a te lelked, és
azt cselekeszem veled.
5. Monda pedig Dávid Jónathánnak: Íme holnap a hold * első napjának
innepe vagyon, mellyen szükségesképen a Királlyal le szoktam ülni az ételhez,
bocsáss el azért engemet és én elrejtezem a mezőben, mind ez harmadnapnak
estvéjéig.
6. Ha pedig valami módon megemlékezik én rólam a te atyád, ezt
mondjad: Nagy kéréssel kéré tőlem Dávid, hogy haza futhatna Bethlehembe az ő
városába; mivelhogy esztendőnként # való áldozatja volna most ott az ő
nemzetségének. *
7. Ha ezt fogja mondani: Jól vagyon: békessége vagyon a te
szolgádnak; ha pedig haragszik, tudjad hogy shzint rakva álnoksággal.
8. Cselekedjél irgalmasságot azért a te szolgáddal! mert az Úr
előtt kötöttél * te szövetséget én velem szolgáddal, és ha én bennem álnokság
vagyon, ölj meg engemet te magad, és miért vinnél engemet a te atyádhoz?
9. Monda pedig Jónathán: Távol legyen az tőled, sőt inkább ha
bizonnyal megtudhatom, hogy e * gonoszság az én atyámtól ellened valóba
eltökélettetett, avagy nem mondanám é meg néked?
10. Monda annakfeleette Dávid Jónathánnak: Kicsoda adja nékem
tudtomra a jót, vagy ha valami kemény szót szól néked a te atyád?
11. Felele Jónathán Dávidnak: No menjünk ki a mezőre; és kimenének
ketten a mezőre.
12. Akkor monda Jónathán Dávidnak: Az Izráelnek Ura Istene látja,
hogy ha megérthetem az én atyámtól holnap illyenkorig, vagy holnap után is,
hogy jó akarattal lészen Dávidhoz, kiküldök akkor hozzád, és megjelentem néked.
13. És bátor úgy cselekedjék az Úr Jónathánnal, és úgy adjon jót
hogyha az én atyámnak az lészen akaratja, hogy veszedelmedre igyekezzek, azt is
hírré adom néked, és elbocsátlak téged, és menj el békével, és legyen az Úr
veled, a mint az én atyámmal vele * vala.
14. Hogyhogy nem mivelném inkább azt míg fejem fenn áll? A vagy nem
tennél é velem viszontag irgalmasságot a mint az Úr kivánja, hogy én meg nem *
ölettetem.
15. És el nem szakasztod a te irgalmasságodat soha örökké az én
házam népétől még * szinte akkor is, mikor az Úr a földnek színéről kivágja
Dávidnak minden ellenségeit.
16. És mikor az Úr a Dávid ellenségeitől számot veszen. És így
szövetséget szerze Jónathán * Dávidnak házával.
17. És ismét újonnan megesküvék Jónathán Dávidnak, mivelhogy igen
szereti vala őtet, mert szinte úgy szereti vala őtet mint a maga lelkét.
18. Monda pedig néki Jónathán: Holnap vagyon az új hold első
napjának innepe: annakokáért emlékezetben lészesz, mert üres lészen a te
helyed.
19. Harmadnapig azért légy veszteg, és akkor sietséggel jöjj alá
oda a helyre, a hol ez némelly napi * dolgodban elrejteztél vala, és légy ott
az útmutató kő mellett.
20. És ímé én a kő mellé három nyilat lövök, mintha azokkal czélhoz
lőnek.
21. És annakokáért érettek küldöma gyermekte, ezt mondván: Eredj
keresd meg a nyilakat: és ha nyilván azt mondom a gyermeknek: Ímhol a nyíl
hátad megett én felőlem, fogd meg a gyermeket és jöjj elő: mert békességes a te
dolgod, és nem lészen semmi nyomorúságod, él az Úr!
22. Ha pedig azt mondom a gyermeknek: Túl előtted vagyon a nyíl
tova messze, menj el: mert az Úr elszabadított tégedet.
23. Ennek a szónak pedig, mellyet egymás között szólottunk, ímhol
legyen az Úr bizonysága én közöttem és te közötted mind örökké.
24. Elrejtezék azért Dávid a mezőben és meglőn az ujságnak első
napján való innep, mellyen leül vala a Király az ételhez, hogy ennék.
25. És mikor a Király az ő székibe le akarna ülni, mint annakelőtte
mindenkor szokott vala, a melly széke a fal mellett vala, onnét felkele
Jónathán, és Abner üle a Király mellé; a Dávid helye pedig üres vala.
26. Nem szóla mindazáltal semmit Saul azon a napon: mert azt
gondolja vala, netalán valami dolga esett, ha szinte tiszta volna is, vagy
talán nem tiszta.
27. Lőn pedig az innepnek második napján, másodszor is üres lőn a
Dávid helye, és monda Saul Jónathánnak az ő fijának: Miért nem jött ki enni sem
tegnap, sem ma az Isai fija?
28. Felele Jónathán Saulnak: Felette igen kérdezék tőlem Dávid,
hogy hadd menne el Bethlehembe.
29. Mondván: Kérlek bocsáss el engemet; mert a mi nemzetünknek *
lakodalma vagyon most a városban, és nékem parancsolt a bátyám; azért ha kedvet
találtam előtted, kérlek, hadd tekintsek haza, hadd látogassam meg az én
atyámfiait; ez az oka hogy nem jöhetett a Király asztalához.
30. És felette igen felgerjede haragja Saulnak Jónathán ellen, és
monda néki: Te kemény és engedetlen anyának gyermeke, vaj ki jól tudom, hogy te
Isainak fiját barátodnak választottad, melly gyalázatodra lészen, és a te
anyádnak is mezítelensége szégyenére.
31. Mert valamíg az Isai fija él e földnek színén, nem lehetsz te
állandó, sem pedig a te * országod. Azért küldj érette mindjárt és hozzák ide
őtet én hozzám, mert halálnak fija.
32. Felele pedig Jónathán Saulnak az ő attyának, és monda néki:
Miért kell meeghalnia, és mit vétett?
33. És ragadá Saul az ő dárdáját, hogy őtet általütné. Akkor eszébe
vevé Jónathán, hogy elvégezte volna az ő attya bizonynyal, hogy megölné
Dávidot.
34. Felkele azért Jónathán az asztaltól nagy haraggal, és nem evék
semmit másod napján a lakodalomnak; mert igen bánkódik vala Dávidért, és hogy
őtet szidalommal illette volna az ő attya.
35. Kiméne annakokáért Jónathán reggel a mezőre a hagyott * idő
szerint, a mint Dáviddal végeztek vala, és ő vele egy kis gyermek is.
36. És monda a gyermeknek: Eedj, fuss el, keresd meg a nyilakat,
mellyeket én ellövök. A gyermek elfuta és ő túl lövé a nyilat a czélon.
37. Mikor pedig a gyermek a heylre jutott volna, a hol vala a nyíl,
mellyet Jónathán ellőtt vala, kiálta Jónathán a gyermek után és monda: Nem
látod é, hogy azon is * túl vagyon a nyíl a hol te vagy?
38. Ismét kiálta Jónathán a gyermek után: Siess, gyorsan
cselekdjél, meg se állj. Felszedvén azért a Jónathán gyermeke a nyílakat, méne
az ő urához.
39. A gyermek pedig semmit e dologban nem tud vala, csak Jónathán
és Dávid tudja vala e dolgot.
40. Adá azért Jónathán fegyverét az ő gyermekének, és monda néki:
Eredj el, vidd bé a városba.
41. Mikor pedig elment volna a gyermek, felkele Dávid a kőnek dél
felől való oldala mellől, és a földre borulván arczal, háromszor meghajtá
magát, és egymást megcsókolván mindketten sírának, de * Dávid leginkább síra.
42. Monda azért Jónathán Dávidnak: Menj el békességgel, és a mire *
ketten megesküdtünk egymás között az Úrnak nevére, legyen állandó. Az Úr legen
én közöttem és te közötted, az én maradékim között és a te maraékid között,
mind örökké.
43. Felkele azért és elméne; Jónathán pedig visszaméne a városba.