20. RÉSZ.

Dávidnak szövetsége Jónathánnal.

Elfutván azért Dávid Nájóthból, melly Ráma tartományában vagyon, elméne és monda Jónathánnak: * Mit míveltem én? Micsoda nagy gonoszságom vagyon? és micsoda nagy vétkem vagyon a te atyád ellen, hogy az én lelkemet # kergeti?

2. Ki monda néki: Távol lergyen az, meg nem halsz. Íme az én atyám nem cselekeszik sem nagy, sem kicsiny dolgot, a mit nékem meg nem jelent; azért hogy titkolná el tőlem az én atyám ezt a dolgot? nem miveli azt.

3. És ismét esküvéssel monda Dávid: Bizonynyal tudja azt a te atyád, hogy én nálad * kedves vagyok, és ezt fogja mondani: nem szükség ezt tudni Jónathánnak, hogy valami módon meg ne szomorodjék. De bizonyára, él az Isten és a te lelked is, hogy csak egy # lépés közi az én életemnek és a halálnak.

4. Felele Jónathán Dávidnak: Mond meg, mit kiván a te lelked, és azt cselekeszem veled.

5. Monda pedig Dávid Jónathánnak: Íme holnap a hold * első napjának innepe vagyon, mellyen szükségesképen a Királlyal le szoktam ülni az ételhez, bocsáss el azért engemet és én elrejtezem a mezőben, mind ez harmadnapnak estvéjéig.

6. Ha pedig valami módon megemlékezik én rólam a te atyád, ezt mondjad: Nagy kéréssel kéré tőlem Dávid, hogy haza futhatna Bethlehembe az ő városába; mivelhogy esztendőnként # való áldozatja volna most ott az ő nemzetségének. *

7. Ha ezt fogja mondani: Jól vagyon: békessége vagyon a te szolgádnak; ha pedig haragszik, tudjad hogy shzint rakva álnoksággal.

8. Cselekedjél irgalmasságot azért a te szolgáddal! mert az Úr előtt kötöttél * te szövetséget én velem szolgáddal, és ha én bennem álnokság vagyon, ölj meg engemet te magad, és miért vinnél engemet a te atyádhoz?

9. Monda pedig Jónathán: Távol legyen az tőled, sőt inkább ha bizonnyal megtudhatom, hogy e * gonoszság az én atyámtól ellened valóba eltökélettetett, avagy nem mondanám é meg néked?

10. Monda annakfeleette Dávid Jónathánnak: Kicsoda adja nékem tudtomra a jót, vagy ha valami kemény szót szól néked a te atyád?

11. Felele Jónathán Dávidnak: No menjünk ki a mezőre; és kimenének ketten a mezőre.

12. Akkor monda Jónathán Dávidnak: Az Izráelnek Ura Istene látja, hogy ha megérthetem az én atyámtól holnap illyenkorig, vagy holnap után is, hogy jó akarattal lészen Dávidhoz, kiküldök akkor hozzád, és megjelentem néked.

13. És bátor úgy cselekedjék az Úr Jónathánnal, és úgy adjon jót hogyha az én atyámnak az lészen akaratja, hogy veszedelmedre igyekezzek, azt is hírré adom néked, és elbocsátlak téged, és menj el békével, és legyen az Úr veled, a mint az én atyámmal vele * vala.

14. Hogyhogy nem mivelném inkább azt míg fejem fenn áll? A vagy nem tennél é velem viszontag irgalmasságot a mint az Úr kivánja, hogy én meg nem * ölettetem.

15. És el nem szakasztod a te irgalmasságodat soha örökké az én házam népétől még * szinte akkor is, mikor az Úr a földnek színéről kivágja Dávidnak minden ellenségeit.

16. És mikor az Úr a Dávid ellenségeitől számot veszen. És így szövetséget szerze Jónathán * Dávidnak házával.

17. És ismét újonnan megesküvék Jónathán Dávidnak, mivelhogy igen szereti vala őtet, mert szinte úgy szereti vala őtet mint a maga lelkét.

18. Monda pedig néki Jónathán: Holnap vagyon az új hold első napjának innepe: annakokáért emlékezetben lészesz, mert üres lészen a te helyed.

19. Harmadnapig azért légy veszteg, és akkor sietséggel jöjj alá oda a helyre, a hol ez némelly napi * dolgodban elrejteztél vala, és légy ott az útmutató kő mellett.

20. És ímé én a kő mellé három nyilat lövök, mintha azokkal czélhoz lőnek.

21. És annakokáért érettek küldöma gyermekte, ezt mondván: Eredj keresd meg a nyilakat: és ha nyilván azt mondom a gyermeknek: Ímhol a nyíl hátad megett én felőlem, fogd meg a gyermeket és jöjj elő: mert békességes a te dolgod, és nem lészen semmi nyomorúságod, él az Úr!

22. Ha pedig azt mondom a gyermeknek: Túl előtted vagyon a nyíl tova messze, menj el: mert az Úr elszabadított tégedet.

23. Ennek a szónak pedig, mellyet egymás között szólottunk, ímhol legyen az Úr bizonysága én közöttem és te közötted mind örökké.

24. Elrejtezék azért Dávid a mezőben és meglőn az ujságnak első napján való innep, mellyen leül vala a Király az ételhez, hogy ennék.

25. És mikor a Király az ő székibe le akarna ülni, mint annakelőtte mindenkor szokott vala, a melly széke a fal mellett vala, onnét felkele Jónathán, és Abner üle a Király mellé; a Dávid helye pedig üres vala.

26. Nem szóla mindazáltal semmit Saul azon a napon: mert azt gondolja vala, netalán valami dolga esett, ha szinte tiszta volna is, vagy talán nem tiszta.

27. Lőn pedig az innepnek második napján, másodszor is üres lőn a Dávid helye, és monda Saul Jónathánnak az ő fijának: Miért nem jött ki enni sem tegnap, sem ma az Isai fija?

28. Felele Jónathán Saulnak: Felette igen kérdezék tőlem Dávid, hogy hadd menne el Bethlehembe.

29. Mondván: Kérlek bocsáss el engemet; mert a mi nemzetünknek * lakodalma vagyon most a városban, és nékem parancsolt a bátyám; azért ha kedvet találtam előtted, kérlek, hadd tekintsek haza, hadd látogassam meg az én atyámfiait; ez az oka hogy nem jöhetett a Király asztalához.

30. És felette igen felgerjede haragja Saulnak Jónathán ellen, és monda néki: Te kemény és engedetlen anyának gyermeke, vaj ki jól tudom, hogy te Isainak fiját barátodnak választottad, melly gyalázatodra lészen, és a te anyádnak is mezítelensége szégyenére.

31. Mert valamíg az Isai fija él e földnek színén, nem lehetsz te állandó, sem pedig a te * országod. Azért küldj érette mindjárt és hozzák ide őtet én hozzám, mert halálnak fija.

32. Felele pedig Jónathán Saulnak az ő attyának, és monda néki: Miért kell meeghalnia, és mit vétett?

33. És ragadá Saul az ő dárdáját, hogy őtet általütné. Akkor eszébe vevé Jónathán, hogy elvégezte volna az ő attya bizonynyal, hogy megölné Dávidot.

34. Felkele azért Jónathán az asztaltól nagy haraggal, és nem evék semmit másod napján a lakodalomnak; mert igen bánkódik vala Dávidért, és hogy őtet szidalommal illette volna az ő attya.

35. Kiméne annakokáért Jónathán reggel a mezőre a hagyott * idő szerint, a mint Dáviddal végeztek vala, és ő vele egy kis gyermek is.

36. És monda a gyermeknek: Eedj, fuss el, keresd meg a nyilakat, mellyeket én ellövök. A gyermek elfuta és ő túl lövé a nyilat a czélon.

37. Mikor pedig a gyermek a heylre jutott volna, a hol vala a nyíl, mellyet Jónathán ellőtt vala, kiálta Jónathán a gyermek után és monda: Nem látod é, hogy azon is * túl vagyon a nyíl a hol te vagy?

38. Ismét kiálta Jónathán a gyermek után: Siess, gyorsan cselekdjél, meg se állj. Felszedvén azért a Jónathán gyermeke a nyílakat, méne az ő urához.

39. A gyermek pedig semmit e dologban nem tud vala, csak Jónathán és Dávid tudja vala e dolgot.

40. Adá azért Jónathán fegyverét az ő gyermekének, és monda néki: Eredj el, vidd bé a városba.

41. Mikor pedig elment volna a gyermek, felkele Dávid a kőnek dél felől való oldala mellől, és a földre borulván arczal, háromszor meghajtá magát, és egymást megcsókolván mindketten sírának, de * Dávid leginkább síra.

42. Monda azért Jónathán Dávidnak: Menj el békességgel, és a mire * ketten megesküdtünk egymás között az Úrnak nevére, legyen állandó. Az Úr legen én közöttem és te közötted, az én maradékim között és a te maraékid között, mind örökké.

43. Felkele azért és elméne; Jónathán pedig visszaméne a városba.