25. RÉSZ.

Dávidnak Nábállal való dolga.

Meghala pedig * Sámuel, és egybegyűle az egész Izráel, és siraták őtet, és eltemeték az ő hazájában Rámában. Felkele pedig Sávid és méne a Párán pusztájába.

2. És lakik vala egy ember * Máonban, kinek jószága Kármelben vala, és ez igen vala, kinek háromezer juha vala, és ezer kecskéje; és lőn hogy akkor nyírné juhait Kármelben.

3. Az embernek pedig neve Nábál vala, a feleségénekneve Abigáil, és az asszony igen eszes vala és szép termetű: a férje pedig igen darabos és gonosz erkölcsű vala, a Káleb nemzetségéből való. *

4. Meghallá pedig Dávid a pusztában, hogy Nábál az ő juhait nyírné;

5. Elküldé azért hozzá Dávid tíz ifjakat, és mondá az ifjaknak Dávid: Menjetek fel Kármelbe, és menjetek Nábálhoz, és az én szómmal köszöntsétek őtet békességesen.

6. És ezt mondjátok: Most ha egésségben vagy, légy ennekutánna is egésségben; és mind házadnépe egésségben, és mindened valamid vagyon * legyen békességben.

7. Most pedig hallottam, hogy juhaidat nyíreted. A te pásztorid velünk * voltak; és nem tettünk semmi bosszút rajtok, és nem volt semmi szükségek mind az idő alatt is, míg Kármelben voltak.

8. Kérd meg bátor szolgáidat és megmondhatják néked. Nyerjenek kedvet azért nálad a te szolgáid; mert jókor találtunk jőni; adj kérlek a te kezednek keresményéből a te szolgáidnak, és a te fijadnak Dávidnak.

9. Elmenének azért a Dávid szolgái és szólának Nábálnak mind e beszédek szerint Dávid nevével; és elvégezék a szót.

10. Felele pedig Nábál a Dávid szolgáinak, és monda: Kicsoda Dávid, vagy kicsoda Isainak fija? Sok szolgák vagynak most, kik felveszik magokat igen gyorsan, és elszöknek az ő uroktól..

11. És felvegyem é én az én kenyeremet és az én vizemet, és a megvágatotto húst, mellyet vágattam az én nyírőimnek, hogy olly embereknek * adjam, kiket nem tudom hová valók?

12. Elfordulának azért a Dávid szolgái az ő útokra, és visszamenének, és mikor eljutottak volna hogy megbeszélék néki, mind ez ígék szerint

13. És monda Dávid az ő vitézeinek: Kösse fel minden fegyverét; és felköté minden az ő fegyverét, és Dávid is felköté fegyverét, és felméne Dávid után úgymint négyszáz ember: * kétszáza pedig marada a holvalónál.

14. Abigáilnak pedig a Nábál feleségének megvivé egy a szolgák közzűl, mondván: Ímé Dávid követeket küldött vala a pusztából, hogy köszöntetnék a mi urunkat, ki bosszú * beszéddel illeté őket.

15. Noha igen jémbor emberek voltak mi hozzánk, és semmi bosszúval nem illetek, és nem volt semmi szükségünk mind az idő alatt is, míg ő velek * jártunk, mikor a mezőn voltunk;

16. Mert mintegy kőfalunk voltak nékünk mind éjjel és nappal, mind az ideig, míg velek együtt őriztük a barmot

17. Most azért értsd meg és lásd meg, mit kelljen cselekedned: mert jelen vagyon a veszedelema mi urunk ellen, és az ő egész háza ellen: ő * pedig olly gonosz ember, hogy néki senki sem szólhat.

18. Sietséggel azért Abigáil szerze kétszáz kenyeret, és két tömlő bort, és öt kész juhot, és öt véka darát, és száz kötés asszúszőlőt, és kétszáz font száraz figét, és azokat szamarakra szerzé;

19. És monda szolgáinak: Menjetek el előttem, és ímé én utánnatok megyek. De az ő férjének Nábálnak meg nem jelenté.

20. Kőn pedig, hogy mikor Abigáil a szamáron ülve az úton alámenne, ímé Dávid és az ő szolgái szinte eleibe jőnek vala, és ő is eleikbe méne.

21. Dávid pedig azt mondotta vala: Bizonyára hijában * oltalmaztam én mind azt, a mije ennek a pusztában volt, hogy soha semmi hijja nem lett mind annak valamije vagyon; és mindazáltal a jóért # gonoszt fizetett nékem.

22. Bátor úgy büntesse meg Isten a Dávid ellenségeit, és nékem is úgy adjon előmenetelt, hogy reggelig semmit meg nem hagyok valamije vagyon, még a falra * is hugyozóját is.

23. Mikor meglátta volna Abigáil Dávidot, sietvén leszálla a szamárról, és arczal leborula Dávid előtt, és a föld felé meghajtá magát. *

24. És az ő lábaihoz borulván, monda: Én bennem vagyon uram a gonoszság, és én vétkeztem: Mindazáltal kérlek uram, hadd szóljon a te szolgálóleányod te előtted: és hadd meg a te szolgálóleányodnak szavát.

25. Kérlek hogy az én uramnak szíve fel ne háborodjék az istentelen * ember ellen, Nábál ellen: mert az ő neve szerint ugyan szinte bolond ő, és vele termett a bolondság; és pedig a te szolgálóleányod, nem káttam az én uramnak szolgáit, kiket oda küldöttél volt.

26. Most pedig szerelmes uram, és az Úr, és él a te lelked, hogy az Úr tartóztatott meg téged, hogy a vérontásra reá ne mennél, és te magad kezével ne vennél igazat; és most a te ellenségeid legyenek ollyanok mint Nábál, és valakik az én uramnak gonoszára igyekeznek.

27. Azért most e kicsiny * ajándékot, mellyet a te szolgálóleányod hozott az én uramnak, adják a vitézeknek, kik az én uram körül forgolódnak.

28. Engedd meg, kérlek a te szolgálóleányodnak vétkét: mert kétség nélkül az én uramnak az Úr maradandó házat épít: mert az Úrnak * hadát viselte az én uram, és te benned gonoszság # nem találtatott a te életedben.

29. És ha szinte valaki te ellened támad is, hogy üldözzön, és a te lelkedet kergesse; de az életnek * csomójába lészen béköttetve az én uramnak lelke, a te Uradnál Istenednél; de a te ellenségeidnek lelkeket parittaából hajítja el, a parittyának fenekéből.

30. Mikor pedig az Úr megteljesíti az én uramon a jót * az ő beszéde szerint, mellyet szólott te felőled, és megparancsolja néked, hogy az Izráelen Fejedelem légy.

31. Akko néked az én uramnak ne legyen ez bántásodra, és szívednek fájdalmára, hogyha ok nélkül vért ontanál, és ha bosszúállással oltalmazná életét az én uram; És mikor jól tészen az Úr az én urammal, emlékezzél meg a te szolgálóleányodról.

32. És monda Dávid Abigáilnak: Áldott az Izráelnek Ura Istene, a ki e mai napon téged előmbe * küldött.

33. Becsületes a te beszéded és áldott vagy te magad is, hogy * metiltottál engemet e mai napon, hogy a vérontásra ne mennék, és kezemmel ne állanám bosszúmat.

34. És bizonyára él az Izráelnek Ura Istene, li * megtartóztatott engemet, hogy veled gonoszúl ne cselekedném: Hogyha nem siettél volna, és előmbe nem jöttél volna, reggelig semmije Nábálnak meg # nem maradott volna, mégy csak a falra hugyozója is.

35. Elfogá azért Dávid az ő kezéből a mint hozott vala * néki: és monda néki: Menj el békével a te házadhoz: Ímlé látod, meghallottam szódat és megbecsültem személyedet.

36. Haza juta azért Abigáil Nábálhoz, és ímé néki nagy lakodalma vala házában, mintegy királyi lakodalom; és Nábálnak szíve igen víg vala, és ő igen részeg vala; azért Abigáil nem jelente meg akkor néki semmit, sem nagyot, sem kicsinyt, reggelig.

37. Más napra kelvén azért, mikor megemésztette volna Nábál a bort, megmondá néki ezeket a * szókat az ő felesége: és elhala az ő szíve ő benne, és lőn mint egy kőbálvány.

38. És ennekutánna úgymint tizednappal, megveré az Úr Nábált, és meghala.

39. Meghallván pedig Dávid, hogy megholt volna Nábál, monda: Áldott legyen az Úr, a ki megítélte * igaz ítélettel az én gyalázatomat a Nábál kezéből, és az ő szolgáját megtartóztatta a gonosz cselekedettől; és a Nábál gonoszságát fejére fordította az Úr. Elkülde annakfelette Dávid, és szólata Abigáilnak, hogy őtet elvenné magának feleségül.

40. Elmenének azért a Dávid szolgái Abigáilhoz Kármelbe, és szólának vele, mondván: Dávid küldött minket te hozzád hogy téged feleségül vegyen magának.

41. Ki felkelvén, meghajtá magát arczal a földre, és monda: Ímhol a te szolgálóleányod, ki szolgáló lészek az én uram szolgáinak lábaik mosására.

42. Sietvén azért Abigáil felkele, és felüle a szamárra, és öt leányai, kik ő utánna járnak vala: és elméne a Dávid követei után és lőn néki felesége.

43. De Ahinoát is elvevé Dávid Jezréelből, és lőn néki mindkettő felesége.

44. Saul pedig adá az ő leányát Mikált, a Dávid * feleségét, Páltinak, Lais fijának, ki Gállim városából való vala.