15. RÉSZ.
Absolon kikergeti országából Dávidot.
Lőn pedig annakutánna szerze magának Absolon * szekereket, kovakat,
és ötven embereket, kik ő előtte járnának.
2. Reggel pedig felkelvén Absolon, megáll vala au útfélen a
kapuban, és mindent valakinek dolga vala, hogy a Királyhoz menne igaz ítéletet
kérni, hozzá szőlít vala Absolon, és megkérdezi vala: Micsoda városból való
vagy te? És mikor az megfelelvén, ezt mondaná: Izráelnek egy nemzetségéből való
a te szolgád;
3. Mond vala néki Absolon: Ímé a te beszéded mind jó, és mind igaz;
de ki hallgasson meg téged, arra senkit a Király nem rendelt.
4. Mondja vala ismét azonközben; Vajha valaki engemet tenne
itélőbíróvá e földön, és én hozzám jőne minden ember, a kinek valami ügye és
pere volna, igazat tennék néki;
5. Mikor pedig valaki hozzá megyen vala is, és fejet hajt vala
néki, azonnal kezét nyujtja vala, és azt megfogja vala, és megcsókolja vala.
6. De e képen cselekedék Absolon az egész Izráellel, valakik igaz
ítéletért a Királyhoz mennek vala, és így Absolon az Izráel fijainak szíveket
alattomban hozzá hajtja vala.
7. Kőn pedig negyven esztendő felé, monda Absolon a Királynak: Hadd
menjek el és tekjesítsem meg a fogadást * Hebronban, mellyet fogadtam az Úrnak:
8. Mert fogadást fogadott a te szolgád, mikor Gessurban laknám,
melly Siriában vagyon, ezt mondván: Ha valóban haza viszen engemet az Úr
Jérusálembe, az Úrnak szolgálok.
9. Monda néki a Király: Menj el békével! és felkelvén elméne
Hebronba.
10. Kémeket külde pedig azonközben Absolon Izráelnek minden
nemzetségéhez hogy megmondanák: Mikor a tormbitaszót halljátok, azt mondjátok:
Absolon uralkodik Hebronban.
11.Ment vala pedig el Absolonnal Jérusálemből kétszáz ember, kiket
elhívott vala, kik tudatlanságból mentek vala el, és semmit a dolgoban nem
tudtak.
12. Elkülde pedig Absolon a Gilóból * való Akhitófelhez is, ki
Dávidnak tanécsosa vala, és az kijöve a városból Gilóból, míg Absolon áldoznék,
és lőn igen nagy hasonlás: mert a nép menten-megye vala, és nevekedik vala az
Absolon tábora.
13. És követ méne Dávidhoz illyen izenettel: Az Izráel népének
szíve Absolonnal vagyon.
14. Allor monda Dávid minden szolgáinak, kik vele valának
Jérusálemben: Keljetek fel, és * fussunk el, mert nem szaladhatunk el Absolon
előtt, ha mulatunk, siessetek elmenni, mert együtt elérkezik, és elér minket,
és gonoszul fog velünk cselekedni, és félő, hogy a város népét fegyverrel ne
vágassa le.
15. Mondának pedig a Király szolgái a Királynak: Valamint tetszik a
Királynak a mi urunknak, ímhol mi a te szolgáid.
16. Kiméne azért a Király és minden házanépe ő utánna, és hagyá
otthon a Király tíz * ágyasait, hogy őriznék a házat.
17. Megyen vala azért a Király és minden házanépe ő utánna, kik
megállának messze földön.
18. Minden szolgái annakokáért
mellé mennek vala, a Kereteusok is * mind a Peleteusok is # mind, a
Gitteusok is mind, úgymint hatszáz férjfiak, kik ő utánna jöttek vala, Gáth
városából, kik a Király előtt mennek vala.
19. Monda pedig a Király * Gitteus Ittainak: Mi szükség néked id
eljönnöd velünk? menj vissza a te helyedre, és maradj a Királlyal: mert te
idegen nemzet vagy, és másonnét jöttél;
20. Csak most * jöttél hozzám, és immár illy hamar hogy indítsalak
ki helyedből, hogy velünk eljöjj? Én pedig megyek a hová megyek; menj vissza,
és a te atyádfiait is vidd vissza, veled lészen az irgalmasság és az igazság.
21. Monda pedig Ittai a Királynak: Él az Úr, és él az én uram a
Király, hogy valahol lészen az én uram a Király, mind halálában, mind *
életében ott lészen a te szolgád is.
22. Mondá azért Dávid Ittainak: Ám jöjj el, és menjünk el. És
elméne a Gitteus Ittai, és az ő népe vele együtt, még az aprók is, valakik vele
valának.
23. És mind az egész föld népe, nagy jajgatással sír vala, mikot a
nép közöttök általmegyen vala. A Király azért általméne a Kedron patakán, a nép
pedig mind megyen vala az úton, melly vizsen vala a pustára.
24. És ímé velek vala * Sádok is, és ő vele a Léviták mind, kik az
Isten szövetségének ládáját hordozzák vala; és letevék az Isten ládáját és
azonközbe eljuta # Abjátár Pap is, míg a nép a városból mind kitakarodnék.
25. És monda a Király Sádoknak: Vidd vissza az Isten ládáját a
városba, ha én az Úr előtt kedves lészek, engemet ismét haza hoz, és azt
megmutatja nékem, és az ő sátorát.
26. Ha pedig azt mondja az Isten: Nem kellesz nékem: Imhol vagyok
én, cselekedjék * úgy velem, a mint néki tetszik.
27. Monda annakfelette a Király * Sádok Papnak: Nemde nem Próféta
vagy é te? Azért menj haza békességben a városba, Akhimás pedig a te fijad és
az Abjátár fija Jónathán, a ti két fijatok mellettetek legyenek.
28. Lássátok, ímé én itt mulatok ennek a pusztának sík mezején, míg
tőletek hír jő, és nékem * izentek.
29. Visszavivék azért Sádok és Abjátár Jérusálembe * az Isten
ládáját, és otthon maradának.
30. Továbbá Dávid mikor felmenne az olajfák hegyén és fejét *
béborítva, és saru nélkül, mentében igen sírna: a nép is melly vele vala,
béborította vala kiki az ő fejét, és menten-mennek vala fel, nagy sírva.
31. Megizenék azonközben Dávidnak hogy Akhitófel is a pártosok
között volna Absolonnal, és monda Dávid: Kérlek óh Uram, bolonditsd meg az *
Akhitófel tanácsát.
32. Feljuta pedig Dávid a hegy tetejére, hogy ott imádkoznék az
Istennek, és ímé eleibe jöve az Árkéa városból való *Khúsai , ki ruháját
megszaggatta vala és # földet hintett vala fejére.
33. És monda néki Dávid: Ha eljősz velem terhemre lészesz nékem;
34. De ha a városba visszatérsz és azt mondod Absolonnak: Te
szolgád vagyok Király, ennekelőtte a te atyád szolgája voltam, most immár a te
szolgád lészek, elbonthatod * Akhitófelnek ellenem való tanácsát.
35. És ímé veled lésznek otthon Sádok és * Abjátár Papok, és valami
szót hallándasz a Király házából, mond meg a Papoknak, Sádoknak és Abjátárnak.
36. Ímé ő velek az ő két fiok * is otthon vagyon, Akhimás a Sádok
fija, és Jónathán, az Abjátár fija: kik által nékem mindjárt megizenhetitek
valamit hallotok.
37. Elméne azért Khúsai, a * Dávid barátja a városba, és azonközbe
Absolon béérkezék Jérusálembe.