16. RÉSZ.
Dávid megbüntettetik Sémei szidalmával, és Absolonnak undok
paráznaságával.
Mikor pedig Dávid egy kevéssé alább ment volna a hegy tetejéről,
jöve eleibe Siba, * a Mefibóset szolgája két megterhelt szamárral: mellyeken
vala kenyér, és száz kötés asszúszőlő, és száz csomó füge, és egy tömő bor.
2. És monda a Király Sibának: Mit akarsz ezzel? Felele Siba: A
szamarak legyenek a Király háznépének szükségére, hogy rajtok járjanak: a
kenyér pedig és a fige, hogy a szolgák megegyék: és a bor, hogy igyék a ki
megfárad a pusztában.
3. És monda a Király: Hol vagyon most a te uradnak * fija? Felele
Siba a Királynak: Ímé Jérusálemben megmarada, mert azt mondja: Megadja # ma
nékem az Izráel háznépe az én atyám országát.
4. És monda a Király Sibának: Ímé minden * tiéd legyen: valamije
volt Mfibósetnek. Monda akkor Siba: Alázatosan könyörgök, hogy találjak előtted
kedvet uram Király!
5. Elméne azután Dávid Király szinte a Bahurim mezejéig, és ímé
innét jöve ki egy ember a Saul nemzetsége közzűl, kinek neve Sémei * vala,
Gérának fija, és kijövén szidalmazza vala őket.
6. És kővel hajigálja vala Dávidot, és Dávid Királynak minden
szolgáit, jóllehet az egész nép és minden erős férjfiak volnánk néki mind
jobbkeze mind balkeze felől.
7. Így szól vala pedig Sémei, mikor őtet szidalmazná: Erejd, erejd
te * vérszopó és istentelen ember!
8. Visszaadja most az Úr néked a Saul háznépének minden * vérét, a
ki helyében te uralkodol; és adta az Úr az országot a te fijadnak Absolonnak:
és ímé a nyomorúségnak közepette vagy: mert vérszopó ember vagy!
9. Monda pedig Abisai, * Séruának fija a Királynak: Hogyhogy
szidalmazhatja ez a holt ebe az én uratmat a Királyt; Majd én elemegyek és
fejét veszem.
10. Monda pedig a Király: Mi közöm vagyon veletek Sérujának *
fijai? hadd szidalmazzon, mert az Úr mondotta néki: Szidalmazzad Dávidot: és ki
mondhatja néki: miért mívelted ezt?
11. És monda Dávid Abisainak és minden szolgáinak: Ímé az én fiam,
ki az én ágyékomból származott, kergeti * az én életemet: hogy ne cselekedné
tehát e Benjáminita? hagyjatok békét néki, hadd szidalmazzon: mert az Úr
mondotta néki.
12. Netalán reá tekint az Úr az én nyomorúságomra, és jót * ád még
ma nékem az Úr az ő átka helyett.
13. És megyen vala Dávid és az ő népe az úton, Sémei pedig a hegy
oldalon ellenbe megyen vala, és mentében átkozódik * vala, és köveket hajigál
vala ő ellenébe, és port hány vala.
14. Eljuta annakutánna a Király és mind vele való nép nagy
fáradsággal egy helyre, és ott megnyugovék.
15. Absolon pedig, és az Izráel fijainak egész népe bémenének *
Jérusálembe, és Akhitófel i ső vele.
16. Mikor pedig az Árkéából való * Khúsai a Dávid jó akarója,
bément volna Absolonhoz, monda Khúsai Absolonnak: # Éljen a Király, éljen a
Király!
17. És monda Absolon Khúsainak: Ez é az irgalmasság a te *
barátodhoz? miért nem mentél el a te barátoddal?
18. Felele Khúsai Absolonnak: Semmiképen nem mívelem, hanem a kit
az Úr és ez a nép választ, és az Izráelnek minden fijai, azé leszek, és azzal
maradok.
19. Más az, hogy kinek szolgálnék örömestebb mint az én barátom
fijának? a mint szolgáltam a te atyádnak, szintén olyan lészek te hozzád is.
20. Mona pedig Absolon * Akhitófelnek: Adjatok tanácsot, mit kell
mívelnünk?
21. Felele Akhitófel Absolonnak: Menj bé a te atyádnak *
ágyasaihoz, a kike itthon hagyott hogy őriznék a házat: és megérti az egész
Izráel hogy te az atyád ellen felette nagy gyalázatos bosszúságot cselekedtél:
és annál inkább megerősödnek mind azoknak kezeik, kik melletted vagynak.
22. Sátort vonának azért Absolonnak a palotának felső padlásán, és
béméne Absolon az ő attyának ágyasaihoz, az egész Izráelnek * szeme láttára.
23. A melly tanácsot pedig akkor Akhitófel ád vala, úgy tartják
vala, mintha valaki az Isten szavát kérdette vona, oly becsületben vala
Akhitófelnek minden tanácsa mind Dávid előtt, mind Absolon előtt.