18. RÉSZ.

Absolonnak veszedelme.

Megszámlálá pedig Dávid a népet, melly vele vala, és Főhadnagyokat s Századosokat rendele közöttök.

2. És hagyá Dávid a népnek harmadrészét Joáb * hadnagysága alatt, és harmadrészét Séruja fijának # Abisainak, Joáb attyafijának hadnagysága alatt, harmadrészét biza a Gitteus & Ittai kezébe. És monda a népnek a Király: ugyan én magam is elmegyek veletek.

3. De a nép monda: Ne jöjj, mert ha valahogy mi megfutamodunk, semmit velünk nem gondolna, és ha hasonféle meghal is közzűlünk, mi velünk nem gondolnak. Te pedig tészesz annyit, mint mi * tizezeren: Jobb azért, hogy te a városból légy nékünk seegítséggel.

4. Monda azért néki a Király: A mi néktek jónak tetszik, én azt mívelem; Mgálla azért a Király a kapuban és az egész sereg megyen vala ki százanként és ezerenként.

5. Parancsolta pedig a Király Joábnak, Abisainak és Itainak, mondván: Az én fiammal Absolonnal * én érettem gyengén cselekdjetek; hallá pedig ezt mind az egész had mikor a Király mindenik Hadnagynak paransola Absolon felől.

6. Kiméne azért a nép a mezőre az Izráel serege eleibe, és megütközének az Efraim erdejénél.

7. És megvereték ott az Izráel népe a Dávid szolgáitól; és lőn ott nagy veszedelem az napon, úgymint húszezer ember halála.

8. És elszéledének a viadalban mindenféle nagy messze földig; és a nép közzűl sokkal többet emészte meg az erdő, hogynem mint fegyver az napon.

9. Találkozék pedig Absolon a Dávid szolgáira: Absolon egy öszvéren szalad vala, és béfuta az öszvér a nagy sűrű cserfák közzé és felakada fejénél fogva egy cserfára, és függ vala az é között és a föld között, mikor elment volna alóla az öszvér, a mellyen ül vala.

10. Kit mikor egy ember meglátott volna, hírré adá Joábnak és monda: Ímhol látám Absolont, hogy egy cserfára felakadott.

11. Monda pedig Joáb az embernek, a ki megmondotta vala néki: Ímé láttad, s miért nem ölted meg ugyan ott, levetvén őtet a földre: és én dolgom volt volna azután, hogy megajándékoztalak volna tíz ezüst garassal, és egy vitézi övvel.

12. Monda az ember Joábnak: Ha szinte mindjárt kezembe ezer ezüstpénzt adnál is, nem ölném meg a Király fiját; mert a mi fülünk hallására parancsolá meg a Király néked, Abisainak, és Ittainak, ezt mondván: Megoltalmazzátok: senki az * én fiamat Absolont ne bántsa.

13. Azért magamnak kereestem volna nyavalyát vele; mert a Király eltt semmi nem lehet elfedezve; sőt még te is reám támadtál volna érette.

14. Monda azért Joáb: No, mit állok előtted? Vőn azért három nyilat kezébe, és Absolonnak szívébe lövé, ki még eleven vala a cserfának * közepén.

15. Körűlfogák annakfelette a Joáb fegyverhordozó szolgái tizenk és által verék Absoont, és megölék * őtet.

16. Trombitát fújtata azután Joáb, és megtére a nép Izráelnek üzéséből, mert megtiltá Joáb a népet.

17. Fogák pedig Absolont, és veték őtet az erdőn egy nagy verembe, és nagy rakás követ * hányának reá; és az Izráel mind elszalada, kiki az ő sátorába.

18. Gondolt vala pedig Absolon egy dolgot; és még éltében emelt vala magának valami oszlopot a Király völgyében. Mert ezt mondja vala: Nincsen nékem olly * fiam, kin az én nevemnek emlékezete maradhatna; azért az oszlopot a maga nevére nevezé; mert hívattatik Absolon oszlopának mind e mai npaig.

19. Monda pedig Akhimás, * Sádók fija: Majd elfutok én, és megmondom a Királynak, hogy megszabadította az Úr őtet az ő ellenségeinek kezekből.

20. És monda néki Joáb: Ne légy ma hírmondó, hanem holnap mond meg a hírt, ma ugyan * ne mond meg, mivelhogy a Király fija megholt.

21. Monda azonközben Joáb Kúsinak: Eredj el, mond meg a Királynak a mit láttál; és meghajtá magát Kúsi Joábnak, és elfutamodék.

22. És szóla ismét Akhimás, Sádók fija, és monda Joábnak: Jó volna é ha én is elfutnék Kúsi után? Monda Joáb: Miért futnál jó fiam, ha semmi egyéb hírt nem vihetsz?

23. Monda ismét: No valami, de én is elfutok; monda néki: Ám fuss el. Elfutamodék azért Akhjimás a síkon való úton, és meghaladá músit.

24. Dávid pedig ül vala a két kapu között, és az őrálló felálott vala a kapu padlására a kőfalon felűl: felemelvén pedig szemeit, látá hogy egy ember igen futna csak egyedűl.

25. Kiálta azért az őrálló, és megmondá a Királynak, és monda a Király: Ha egyedűl jő, követség vagyon az ő szájában, és az jöttön-jövén, elközelíte.

26. Látá pedig az őrálló, hogy más ember is igen futna, és megkiáltá az őrálló a kapunállónak, és monda: Ímhol más ember is fut egyedűl. Akkkor monda a Király: Az is hírmondó.

27. Monda ismét az őrálló: A mint látom, az elsőnek szintén ollyan a futása * mint Akhimásnak a Sádók fijának: és monda a Király: Jámbor ember az, és jó hírrel jő.

28. Kiáltván azért Akhimás, monda a Királynak: Békesség, és meghajtá magát arczal a földre, a Király előtt, és monda: Áldott a te Urad Istened, ki kezebe adta az embeeket, kik felemelték kezekeet az én uram ellen a Király ellen.

29. Monda akkor a Király: Békével vagyon é Absolon * fiam? Felele Akhimás: Látám hogy nagy bódulás vala, mikor Joáb a Király szolgáját, és engemet is te szolgádat elkülde; de nem tudom azután mi lett.

30. És monda a Király: Eredj tova és állj ott; elébb méne azért és megálla.

31. És azonközben Kúsi * előálla, és monda Kúsi: Ezt izenik a Királynak az én urmnak, hogy az Úr az ő igaz ítélete szerint megszabaditott ma téged mindeneknek kezekből, kik ellened támadtak volt.

32. Monda a Király Kúsinak: Békével vagyon é * Absolon az én fiam? Felele Kúsi: Ollyanok legyenek az én uramnak a Királynak minden ellenségei, és valakik te ellened gonoszúl feltámadnak, mind a te fiad.

33. És megháborodék a Király és felméne a kapu felett való vacsoráló házba, és síra, és ezt mondja vala mentében: Szerelmes fiam * Absolon! édes fiam, édes fiam Absolon! bár én holtam volna meg te éretted, Absolon édes fiam, szerelmes fiam!