18. RÉSZ.

Illyés a Baál Papjait meggyőzi és megöli.

Sok idő mulva pedig lőn az Úrnak beszéde Illyéshez, tudniillik a harmadik esztendőben, mondván: Menj el, mutasd meg magadat Akhábnak,* és esőt adok e földnek színére.

2. Elméne azért Illyés, hogy megmutatná magát Akhábnak. Nagy éhség vala pedig * Samariában.

3. Annakokáért szólította vala Akháb Abdiást, ki az ő házának gondviselője vala. (Abdiás pedig felette igen féli vala * az Urat:

4. Mert mikor megöletné Jézabel az Úrnak Prófétáit, vévén Abdiás száz Prófétákat, elrejtette vala őket ötvenenként egy barlangba, és táplálja vala őket kenyérrel és vízzel.)

5. És monda Akháb Abdiásnak: Menj el ez országba szerén-szerte a vizek * forrásaihoz és minden patakhoz: hogyha valami füvet találhatnánk, hogy a lovakat és öszvéreket megtarthatnánk életben, és ne hagynánk mindenestől meghalni a barmokat.

6. Eloszták azért magok közt a földet, mellyen kiki elmenne: maga Akháb megyen vala egy úton; Abdiás megyen vala más úton egyedűl.

7. És mikor Abdiás menne az úton, ímé Illyés előtalálá őtet; és mikor megesmérte volna őtet, arczal leborúla, és monda: Te vagy é az én Uram Illyés?

8. Felele néki: Én vagyok: Menj el: mond meg a te uradnak: Ímhol * jelen vagyon Illyés;

9. És monda Abdiás: Mit vétettem ellened, hogy a te szolgádat Akhábnak kezébe adod, hogy megöljön engemet?

10. Él a te Urad Istened: hogy nincsen semmi nemzetség, sem ország, hová el nem küldött volna az én uram, hogy megkeresne téged. Kik azt mondották: Nincsen sehol. Annakokáért az országot és a népet megesküdtette; mivelhogy téged sehol nem talált volna.

11. És most te azt mondod: Menj el, mond meg a te uradnak: Ímé jelen vagyon Illyés.

12. És lészen, mindekutánna tőled elmenéndek, az Úrnak Lelke elragad téged olly helyre, mellyet én nem tudok. Én pedig menjek el, hogy megmondjam Akhábnak; és mikor ő téged meg nem találánd, megöl engemet. A te szolgád pedig féli az Urat, mind gyermekségétől fogva.

13. Nem mondották é meg ez én Uramnak mit cselekedtem, mikor Jézabel megölné az Úrnak Prófétáit? tudniillik miképen rejtettem el az Úrnak Prófétái közzűl * száz férjfiakat ötvenenként egy barlangba, és tápláltam őket kenyérrel és vízzel.

14. És most te ezt mondod: Menj el, és mond meg a te uradnak: Ímé jelen vagyon Illyés, hogy megöljön engemet?

15. Felele pedig Illyés: Él a seregeknek Ura, ki előtt állok, hogy e mai napon megmutatom * magamat néki.

16. Elméne azért Abdiás Akháb eleibe, és megjelenté ezt néki; és eleibe méne Akháb Illyésnek.

17. És mikor meglátta volna Akháb Illyést, monda Akháb néki: Te vagy é az Izráelnek * megháborítója!

18. Ki felele: Nem én háborítottam meg az Izráelt, * hanem te és a te atyádnak háza; mivelhogy elhagytátok az Úrnak parancsolatit, és a Baál után jártál.

19. Most azért küldj el, és gyüjtsd hozzám az egész Izráelt a Kármel hegyre, és a Baálnak négyszáz és ötven Prófétáit; a berkeknek * négyszáz Prófétáit is, kik a Jézabel asztaláról élnek.

20. Elkülde annakokáért Akháb mind az egész Izráel fijaihoz és egybe gyüjté a Prófétákat a Kármel hegyre.

21. És járulván Illyés az egész sokasághoz, monda: Meddig sántáltok kétfelé? * Ha az Úr az Isten, kövessétek őtet; ha pedig a Baál, kövessétek azt. És nem felele a nép néki csak egy szót is.

22. Ismét monda Illyés a népnek: Én maradtam meg * csak egyedűl az Úrnak Prófétái közzűl: a Baálnak pedig Prófétái négyszázan és ötvenen vagynak:

23. Adjanak azért nékünk két tulkot, és ők válasszák magoknak az egyik tulkot, mellyet vagdaljanak darabokra, és rakják a fákra; tüzet pedig alá ne tegyenek; én is pedig a másikat elkészítem, mellyet a fákra rakok, de tüzet alá nem teszek.

24. Akkor hívjátok segítségűl a ti istenteknek nevét, én is az Úrnak nevét segítségűl hívom; és a melly Isten meghallgat, az égből tüzet adván, a legen az Isten. És felelvén az egész sokaság monda: Jó kivánság ez!

25. Monda annakfelette Illyés a Baál Prófétáinak: Válasszátok el magatoknak az egyik tulkot, és ti készítsétek el először: mert ti többen vagytok: és hívjátok segítségűl a ti istenteknek nevét, de tüzet alá ne tegyetek.

26. Elvivék azért a tulkot, mellyet nékik adott vala, és azt elkésziték, és segítségűl hivák a Baálnak nevét reggeltől fogva mind délig, mondván: Baál! hallgass meg minket. De semmi szózat nem vala, sem pedig ki megfelelne nékik, és általugrándozzák vala az oltárt, mellyet cisnáltak vala.

27. Mikor pedig immár dél volna, csúfolja vala őket Illyés, és ezt mondja: Kiáltsatok felszóval, mivelhogy Isten ő: mert netalán mással vagyon néki beszéde, vagy valakit kerget, vagy útban vagyon; talán aluszik és felserken.

28. Kiáltának azért felszóval, és * metélik vala magokat az ő szokások szerint késekkel és beretvákkal míg magokat vérbe kevernék.

29. Lőn pedig mikor dél elmult volna, és ők prófétálván a Baált segitségűl hívták volna mind az áldozatnak idejéig; de semmi szó nem lőn, sem a ki megfelelne, sem a ki reá hallgatna.

30. Akkor monda Illyés az egész sokaságnak: Jöjjetek én hozzám. És hozzá méne az egész sokaság: és megépíté az Úrnak otárát, melly letöretett vala.

31. És vőn Illyés tizenkét köveket * a Jákób fijai nemzetségeinek száma szerint, kinek az Isten azt mondotta vala: Izráel legyen # a te neved.

32. És oltárt építe a kövekből az Úrnak nevében, és csinála a víznek való árkot az oltár körűl, mellybe férne két véka vetni való mag.

33. Megkészíté annakutánna a fákat is, és felvagdalá a tulkot, és felraká azt a fákra.

34. És monda: Töltsétek meg négy vedret vízzel, és töltsétek az égőáldozatra és fákra. Monda ismét: Másodszor is azt míveljétek, és másodszor is azt mívelék. Monda még is; Harmadszor is azt míveljétek: és harmadszor is azt mívelék;

35. Ugyannyira, hogy a víz az oltárnak köveiről lefolyna, és még az * árkot is bétöltené a víz.

36. Lőn pedig, hogy mikor eljött volna az idő, hogy áldoznának, oda méne Illyés Próféta, és monda: Óh * Ábrahámnak, Izsáknak, és Izráel Ura Istene, hadd esmérjék meg e mai napon, hogy te vagy Isten az Izráelben, és hogy én te szolgád legyek: és hogy mind # ezeket a te parancsolatodból cselekedtem légyen.

37. Hallgass meg engemet Uram, hallgass meg engemet, hogy esmérje meg e nép, hogy te vagy az Úr Isten, mikor te az ő szíveket megforditándod.

38. Akkor leesék az égből az * Úrnak tüze, és megemészté az égőáldozatot, mind a fákkal, kövekkel és a porral egetembe: a vizet is, melly az árokban vala kiszáraztá.

39. Ezt mikor látta volna az egész sokaság: arczal a földre leborulván monda: * Az Úr az igaz Isten! Az Úr az igaz Isten!

40. És onda Illyés néki: Fogjátok * meg a Baál Prófétáit; senki el ne szaladjon közzűlök: És megfogák őket, és alávivé őket Illyés a Kison patakja mellé, és megölé ott őket.

41. Akkor monda Illyés Akhábnak: Eredj fel, egyél és igyál, mert mintegy nagy esőnek zúgása hallatik.

42. És felméne Akháb, hogy ennék és innék. Illyés pedig felméne a Kármel hegynek tetejére, és leborúla a földre, és az ő orczáját az ő két térdei közzé tevé;

43. És monda az ő szolgájának: Menj fel mindjárt, és nézz a tenger felé. elméne azért és a felé néze, és monda: Nincsen semmi. És monda Illyés: Térj vissza * hétszer.

44. És lőn hetedúttal, monda a szolga: Ímé egy kis felhőcske mit egy embernek tenyere, jő fel a tengerből. Akkor monda Illyés: Menj fel, mond meg Akhábnak: Készítsd el szekeredet, és menj alá: hogy me ne késleljen téged az eső.

45. És lőn azonközben, az egek megsetétülének a fellegek és a szelek miatt, és nagy eső * lőn. Felüle azért Akháb a szekérbe és elméne Jezréelbe.

46. Lőn pedig az Úrnak kezel Illyésen, és felövedezvén az ő derekát, fut vala Akháb előtt, mígnem jutott Jezréelbe.