14. RÉSZ.
Ez életnek rövid a haszontalan volta.
Az asszonytól születtetett ember rövid életű, * és bővölködő #
háborúságokkal.
2. Miképen a virág mihelyt kinyilatkozik, leszakasztatik, * és
elmulik mint az árnyék, és nem állandó;
3. Mindazáltal mégis ez illyen ember ellen megnyitod é szemeidet,
és tennen magaddal törvénybe * állatsz é engemet?
4. Valyon kicsoda tehet tisztát a * tisztátalanból? senki sem.
5. Mivelhogy pedig az embernek napjai rövidek, és az ő hónapinak
száma te nálad * tudva vagyon; határt vetettél néki, mellyet által nem hág;
6. Annakokáért fordulj el, Uram, az embertől, * és sünjék meeg a
nyomorúság; míg az ő napját mint a # béres eltölti.
7. Mert vagyon a fa felől valami reménység, ha levágattatik is,
ismét megújul, és az ő csemetéi meg nem szünnek.
8. Még mikor igen megaggánd is a földben az ő gyökere, ha a porban
szintén meghala is az ő törzsöket:
9. Mégi s a víznek nedvességétől megvirághzik, és kiágazik mint a
plánta;
10. De az ember az erőtlenség miatt megromolván meghall: és mikor
kimulik az ember, hol vagyon?
11. A víz kimegyen a tóból, a folyóvíz kiapad, és megszárad:
12. E képen mikor az ember meghal, nem támad fel, míg * új egek nem
lésznek; s nem költenek fel az emberek, sem az ő álmokbl föl nem ébrednek.
13. Vajha engemet a koporsóban elrejtenél, és felfedeznél engemet
addig, míg a te haragod elmulnék: és nékem vetnél határt, mellyben megemléeznél
rólam!
14. Mert minekutánna az ember meghal, avagy feltámad é? Ha
feltámana: az én rendeltetett időmnek minden napjaiban megújulást reménylenék,
míg elkövetkeznék az én * elváltozásom.
15. Ha engem szólítanál: én is felelnék néked; avagy el akarod é
veszteni a te kezed munkáját?
16. Hogyha most az én * lépésimet megszámlálod, és az én bűneimért
ha elvesztesz:
17. És úgymint egy csomóba * az én vétkeimet bépecsételvén # az én
álnokságomhoz adod:
18. Bizonyára a magas hegy is illyen teher * alatt leszakadna, és a
kőszikla is az ő helyéről elmozdulna!
19. A vizek a köveket elkoptatják, és azoknak kiáradásokkal
elveszted a földnek gyümölcsét; szinte úgy az embenek is reménységét elveszted.
20. Elhatalmazol az emberen mind örökké, annyira, hogy meghaljon,
és megváltoztatván az ő színét, e földről kibocsátod őtet.
21. Ha megboldogulnak is az ő fijai: nem tudja; ha megszégyenülnek:
azt sem veszi eszébe.
22. Ha pedig él: testében csak gyötrelmet * szenved, az ő szívében
is mindenkor bánat és keserűség vagyon!