16. RÉSZ.
Jób panaszkodik nyomorult állapotjáról: és ártatlan voltával
biztatja magát.
Felele pedig Jób, s monda:
2. E féle dolgokat sokakat hallottam: de ti mindnyájan ártalas *
vígasztalók vagytok.
3. Valyon vége vagyon é már a te * hijábavaló beszédidnek? avagy
micsoda haragitott meg téged hogy nékem így felelsz?
4. Én is valyon úgy szólnék é, mint ti? ha a ti lelketek volna az
én lelkem helyén, ti ellenetek sok beszédekkel szólnék é? avagy csóválnám * é
ti rajtatok fejemet.
5. Bizonyára az én számmal megerősítenélek titeket, és az én
ajakimnak vígasztalásai megkissebbítenék a ti fájdalmaitokat.
6. Ha szólok is, az én keserűségem meg nem szünik; ha veszteglek
is, micsoda nyavalya távozik el tőlem?
7. Sőt mostan fáraszt engemet: elpusztítád Uram egész * háznépét.
8. Hogy sömörgössé * tevéd az én testemet, az én fájdalmimnak
bizonysága az: és az én rajtam lévő ösztövérségem az én orczámon bizonyságot
tészen!
9. Az Úrnak haragja szaggat engemet, mintha halálosképen gyűlölne
engemet, csikorgatja az ő fogait ellenem: mint az én * ellenségem az ő
szemeinek fényét reám meresztette.
10. Az én ellenségim ellenem az ő szájokat feltátják, és nagy
gyalázatosképen arczúl csapdosnak engemet, ellenem öszvegyülvén.
11. Adott engemet az erős Isten amaz álnokoknak, és a hitetlenek *
kezekbe ejte engemet.
12. Csendességben valék: de az isten megronta engemet, és
nyakszirton ragadván, ugyan eloszlata engemet: és önmagának czélnak tőn
engemet.
13. Az ő lövői * körűlöttem állnak; az én veséimet meghasítja, és
nem kedvez; az én epémet a földre ugyan kiontja.
14. Én reám rohan, s egyik nyavalya a másikat * ott éri; és ellenem
támad mint egy hatalmas.
15. Hitvány ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, * és porral #
hintém bé az én fejemet.
16. Az én orczám a sírás miatt sárossá lett: és az én szemeimre *
halálnak árnyéka szállott.
17. Noha erőszaktétel * nem találtatott az én kezemben: azokáért az
én Isgtenem előtt való könyörgésem tiszta.
18. Óh te föld, bátor az én vérontásomat el ne fedezd, és bátor az
én kiáltásomnak ne legyen semmi helye.
19. Még most is ímé az égben * vagyon az én bizonyságom: és az én
dolgaimnak tudója ímé a magasságban vagyon!
20. Csúfolnak * engem az én barátim: az Isten előtt könnyeznek az
én szemeim.
21. Hogy ítélje meg az embernek Istennel való ügyét mint az
embernek fija az ő barátjával való perlődését;
22. Mert kevés * esztendők engedtettek nékem és azon az úton
megyek, a mellyről vissza nem térek.
23. Az én lelkem megromlott, napjaim megrövidültek, és a koporsók
készen vagynak nékem.