23. RÉSZ.

Jób megunván barátit, kíván Isten előtt ítéltetni.

Kinek felele Jób s monda:

2. Még most is keserűség az én beszédem: mivelhogy a rajtam való csapás felülhaladja az én fohászkodásomat.

3. Vajha valaki azt cselekedhetné, hogy az Istent tudnám megtalálni; bémennék szinte az ő székéig!

4. Szép renddel az én ügyemet előmondanám, és az én szájamat bétölteném az én ártatlanságomnak * mentő erősségeivel.

5. Meghallanám micsoda beszédekkel felelne nékem, és megérteném, mit mondana nékem.

6. Valyon az ő erejének nagy volta szerint perlene é velem? Nem; sőt inkább ő adna nékem erőt.

7. Ott az igaz ő vele perelhet: én is azért magamat * megszabadítanám örökké az én Ítélőbírámtól.

8. (Ímé napkelet felé megyek, és nincsen, ha pedig napenyészet felé, nem vehetem eszembe őtet.

9. Avagy mikor észak felé cselekszik valamit, nem láthatom; elrejti önmagát délre s nem láthatom meg.)

10. Minekutánna pedig az én útamat meglátná, s megpróbálna engemet: mint az arany úgy jőnek ki ő előle;

11. Az ő nyomdokát * követte az én lábam, az ő útát megőriztem, hogy arról el ne hajolnék.

12. Az ő ajakinak parancsolatját tőlem el nem taszítottam, és szokásom szerint az ő ajakinak beszédit szívemben elrejtettem.

13. De valyon ha valakit ostoroz, kicsoda tilthatja meg őtet? valamit az ő lelke kíván, szinte azt cselekeszi; *

14. Mert az ő én felőlem való dekrétomat elvégezi, és e féle büntetés sok vagyon őnála.

15. Annakokáért rettegek az ő színe előtt, és mikor csak gondolkodom is róla, félek tőle;

16. Mert az erős Isten megtörte a nyomorúság által az én szívemet, és a Mindenható * megrettentett engemet;

17. Mivelhogy még a nyomorúságok előtt ki nem vágattattam, sem pedig az én orczám elől a homályt * el nem rejtette.