30. RÉSZ.

Jób beszéli elvettetett s nyomorult állapotját.

Most pedig nevetnek * engem a kik idővel kisebbek nálamnál, kiknek attyokat az én juhaimnak komondori # közzé sem számláltam volna.

2. Még az ő kezeknek ereje is valyon mit használt volna nékem? mert ők az ő vénségeket hijába vesztették.

3. A kik a szükség és éhség mistt önmagoknak valók valának, futnak vala a száraz, setét, elpusztíttetott és elhagyattatott helyre;

4. A kik keserű füveket csemetékkel egyetembe szaggatnak vala, és a gyökerek s a fenyőmag vala az ő eledelek;

5. A népe közzűl kiüzettetnek vala, és őket úgy húrítják vala, mint a lopót;

6. A völgyeknek üregségében laknak vala s a földnek és a kőszikláknak hasadékiban;

7. A bokrok között ordítnak vala, és a csalántól sűttetnek vala.

8. Szarvas vétkekben élő emberek, és gyalázatos emberek valának, nyomorultak és bujdosók.

9. Ímé most ezeknek énekek * vagyok, és nékik csúf beszédek.

10. Utálnak engemet, messze távoznak tőlem: s az ő pökéseket az én orczámtól meg nem tartóztatják;

11. Mert az én kézívemnek idegét elszakasztotta, és megnyomoríta * engemet az Isten, és azért előlem elveték a zabolát.

12. Jobbkéz felől az ifjak támadnak ellenem és az én lábamnak botránkozást vetnek; és én reám ugyan útat törtek, hogy nékem ártsanak.

13. Az én útamat elronják, az én nyavalyámat öregbítik, mellyből nékik semmi hasznok nincsen.

14. Mintegy széles úton, a képen ostromlanak engemet, és az én nyomorúságomban ellenem egybekötik magokat.

15. Én reám fordultak a * rettegések, mellyek mint a szél, úgy üldözik lelkemet, és az én életem mint a felső elmulik.

16. Most pedig az én lelkem önmagában elfogy, és tartóztatnak engemet háboruságomnak napjai.

17. Az éjszaka ugyan meglikgatja az én csontaimat, és az én testemben való inak nem nyughatnak.

18. A betegségnek nagy ereje miatt elváltoztatja az én ruházatom magát, és mint a ruhámnak szoros galléra, úgy szorít meg engemet.

19. A fájdalom a sárba vete engemet, úgyannyira hogy magamat hasonlíthatnám a porhoz * és hamuhoz:

20. Kiáltok, Uram hozzád: de nem hallgatsz meg engemet; te előtted megállok, de nem fordítod magadat én hozzám.

21. Kegyetlenné * tészed magadat ellenem, és a te kezednek ereje szerint halálos gyűlölséget viselsz ellenem.

22. A szélre felemelsz * engemet, és arra helyheztetsz engemet; és azt cselekeszed, hogy életem elmuljék;

23. Mert vészem eszembe, hogy a halál, és a minden élő embernek * rendeltetett ház a koporsó elhív engemet!

24. Bizonyára az Isten a sírba nem bocsátja az ő kezét, ha az ő nyomorgatásának idején kiáltanának is !

25. Avagy nem sírok * vala é azon, a kinek nyomorúlt idei valának? a szűkölködő miatt az én lelkem nem volt é szomorú?

26. Hogy reám, ki jót várok vala, gonosz következék, és ki * világosságot reménylek vala, homályosság szála reám.

27. Az én béleim ugyan megforranak, úgyannyira, hogy nem nyughatnak: előmet vevék a háborúságnak napjai:

28. Feketén jártam, de nem a nap hétvége miatt, felkelvén a gyülekezetben kiáltok.

29. A sárkányoknak attyokfiává levék, és a struczmadás fijainak társokká!

30. Az én rajtam való bőröm * megfeketittetett, és az én csontaim elégének a nagy száraztó keserűség miatt!

31. Továbbá az én hegedűm sírásra változék; és az én orgonám a jajgatóknak szavára.