44. ZSOLTÁR.

Könyörög az isten népe a szabadításért.

1. A Kóráh * fijai közzűl való Éneklőmesternek adatott, éneklési tanúság.

2. Isten, a mi füleinkkel halottuk; a mi atyáink * beszélették nékünk, minémű dolgokat cselekedtél az ő idejekben, és régtől fogva.

3. Te a te kezeddel kiüzted a Pogányokat, és őket szállítottad helyekbe: elvesztetted a népeket, és őket meggyökereztetted;

4. Mert nem az ő fegyverek által vették meg a földet, sem az ő karják tartotta meg őket: hanem a * te jobbkezed és a te karod, és a te orczád # világossága; mert jóakaró voltál ő hozzájok.

5. Te vagy Isten, az én Királyom, ki igérsz Jákóbnak * győzedelmet.

6. Te általad vertük meg a mi ellenséginket; és a te nevedbe tapodtuk le azokat, kik mi ellenünk támadtak.

7. Mert én nem bízom az én * ívemben, és az én fegyverem nem oltalmaz meg engemet;

8. Hanem te szabadítasz meg minket a mi ellenséginktől, és te szégyeníted meg a mi gyűlölőinket.

9. Annakokáért az Istent mindennap dícsérjük, és a te nevedet mind örökké magasztaljuk.

10. De te most * megvetettél és meggyaláztál minket, és ne jösz ki a mi seregeinkkel.

11. Megfutamtattál minket a mi ellenségink előtt, és a kik gyűlölnek minket, megprédáltatál azokkal.

12. Adsz minket nékik ételűl mint a juhokat: * és a Pogányok között elhintesz minket.

13. Eladtad * a te népedet minden pénz nélkűl; és meg nem öregbítetted az ő becsűjöket.

14. Vetettél minket * szidalmasságra a mi szomszédinknak, megcsúfolásra és nevetségre a mi körűlünk valóknak.

15. Vetettél minket * példa beszédűl a Pogányoknak, és főcsóválásra minden nemzetségeknek.

16. Az én gyalázatom naponként előttem vagyon, és az én orczámnak pironsága elborított engemet.

17. A szidalmazóknak, * és a szidogatóknak szavokért; az ellenségért és a boszúállóért.

18. Mind ezek noha rajtunk meglettek; mindazáltal nem felejtkeztünk el rólad, sem meg nem szegtük a te frigyedet.

19. Nem szakadott el tőled a mi szívünk, sem a mi lábunk ki nem tért a te ösvényedből.

20. Noha minket a sárkányok közibe üztél, és elborítottál minket a halálnak * árnyékával.

21. Ha hol pedig elfelejtkeztünk volna a mi Istenünknek nevéről, és felemeltük volna kezeinket idegen Istenhez;

22. Nemde ezt nem kikereste volna é az Isten? Mert ő jól esméri minden * szívnek titkait.

23. Bizonyára te éretted * naponként ölettetünk: és tartatunk mint a megmetszendő juhok.

24. Serkenj fel, * miért aluszol Uram? kelj fel: és ne vess el minket örökké.

25. Miért rejted el a te orczádat? és miért felejtkezel el a mi nyavalyáinkról és háborúságinkról?

26. Miért lenyomattató mind a poriglan a * mi lelkünk, a földhöz ragadott a mi hasunk!

27. Kelj fel a mi segítségünkre; és szabadíts meg minket a te * irgalmasságodért.