46. RÉSZ.

Háláadása a népnek Isten oltalmáért.

1. A Kóráh * fijai között való Éneklőmesternek adatott a halamóthra.

2. Az Isten a mi oltalmunk és erősségünk; és igen alkalmatos * segítségünk a mi nagy nyomorúságinkban.

3. Ezokáért nem félünk, ha a föld megindulna is; és ha szintén a hegek a tenge közibe * bémerülnek is.

4. Még ha zúgnak és felemelkednek is az ő * vizei: és ha annak háborgása miatt a hegyek leomlanak is.

5. Az ő vizének folyási megvídámítják az Istennek városát, és a felséges Istenek szent * lakhelyét.

6. Az Isten ő közepette * vayon, ennekokáért meg nem indúl: megsegíti Isten őtet hajnal felé.

7. A Pogányok * felrohantak, az országok megindultak: de mihelyt ő szót ada, ottan megcsendesedék a föld.

8. A seregeknek Ura velünk vagyon, a Jákóbnak Istene mi várunk!

9. Jöjjetek és lássátok meg az Úrnak cselekedetit, melly nagy pusztaságokat szerzett a földön!

10. Ő szállítja le a hadakat mind a földnek határáig; eltöri * az ívét és elrontja a kopját, és a szekereket tűzzel megégeti, ezt mondván:

11. Szünjenek meg és esmérjétek meg, hogy én vagyok az Isten; ki  felmagasztaltatom a pogányok között, és felmagasztaltatom az egész földön.

12. A Seregeknek Ura velünk vagyon, és mi oltalmunk a Jákób Istene.