90. ZSOLTÁR.

Tanúság e mulandó élet meggondolásáról.

Mózesnek az Isten * emberének imádsága.

1. Uram, te nékünk hajlékunk voltál minden időben.

2. Minekelőtte a hegyek * lennének, és formáltatnék a föld, és e világ: öröktől fogva mind örökké # te vagy erős Isten!

3. Ki az embert semmivé tészed, és ezt mondod: Térjetek a földbe * embereknek fijai!

4. Mert ezer esztendő te előtted mint a tegnapi * nap, melly elmult, és az éjszakának negyedrésze.

5. Elragadod őket mintegy árvízzel: ollyanok mint az álom reggel; mint * a fű, melly hirtelen megszárad;

6. Melly reggel virágzik és estvére elváltozik, kivágattatik és megszárad.

7. Azért megemésztetünk a te haragod miatt, és a te búsulásod miatt megromlunk;

8. Mert a mi alnokságinkat * elődbe vetetted, és a mi titkos bűneinket a te orczádnak világa eleibe;

9. Annakokáért minden mi napjaink elmulnak a te haragod miatt, megemésztjük a mi * ezstendeinket mint a beszédet.

10. A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy mennél feljebb, nyolczvan esztendő; és azoknak szinte a java is nyomorúság és fáradság, melly mikor hirtelen * elmulik; elrepülünk.

11. Ki tudhatja a te haragodnak erejét, és a te félelmed szerint a te haragodat?

12. Taníts meg minket, hogy tudhassuk meg a mi napjainknak számát; hogy járhassunk bölcs szívvel.

13. Térj hozzánk, Uram, meddig lészen a te haragod? és légy kegyelmes a te szolgáidhoz.

14. Tölts bé minket a te jóvoltoddal minden reggel; hogy énekeljünk és vígadjunk minden mi időnkben.

15. Vídámíts meg minket a mi nyomorúságinknak napjai után; és az esztendők után: mellyekbne láttunk gonoszt!

16. Láttassék meg a te szolgáidban a te dolgod, és a te dicsőséged * azoknak fijaiban.

17. És legyen a mi Urunknak Istenünknek szépsége mi rajtunk: és a mi kezeinknek cselekedetit erősítsd meg mi bennünk; a mi kezeinknek, mondom, cselekedetit erősítsd meg!