90. ZSOLTÁR.
Tanúság e mulandó élet meggondolásáról.
Mózesnek az Isten * emberének imádsága.
1. Uram, te nékünk hajlékunk voltál minden időben.
2. Minekelőtte a hegyek * lennének, és formáltatnék a föld, és e
világ: öröktől fogva mind örökké # te vagy erős Isten!
3. Ki az embert semmivé tészed, és ezt mondod: Térjetek a földbe *
embereknek fijai!
4. Mert ezer esztendő te előtted mint a tegnapi * nap, melly
elmult, és az éjszakának negyedrésze.
5. Elragadod őket mintegy árvízzel: ollyanok mint az álom reggel;
mint * a fű, melly hirtelen megszárad;
6. Melly reggel virágzik és estvére elváltozik, kivágattatik és
megszárad.
7. Azért megemésztetünk a te haragod miatt, és a te búsulásod miatt
megromlunk;
8. Mert a mi alnokságinkat * elődbe vetetted, és a mi titkos
bűneinket a te orczádnak világa eleibe;
9. Annakokáért minden mi napjaink elmulnak a te haragod miatt,
megemésztjük a mi * ezstendeinket mint a beszédet.
10. A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy mennél
feljebb, nyolczvan esztendő; és azoknak szinte a java is nyomorúság és
fáradság, melly mikor hirtelen * elmulik; elrepülünk.
11. Ki tudhatja a te haragodnak erejét, és a te félelmed szerint a
te haragodat?
12. Taníts meg minket, hogy tudhassuk meg a mi napjainknak számát;
hogy járhassunk bölcs szívvel.
13. Térj hozzánk, Uram, meddig lészen a te haragod? és légy
kegyelmes a te szolgáidhoz.
14. Tölts bé minket a te jóvoltoddal minden reggel; hogy énekeljünk
és vígadjunk minden mi időnkben.
15. Vídámíts meg minket a mi nyomorúságinknak napjai után; és az
esztendők után: mellyekbne láttunk gonoszt!
16. Láttassék meg a te szolgáidban a te dolgod, és a te dicsőséged
* azoknak fijaiban.
17. És legyen a mi Urunknak Istenünknek szépsége mi rajtunk: és a
mi kezeinknek cselekedetit erősítsd meg mi bennünk; a mi kezeinknek, mondom,
cselekedetit erősítsd meg!