132. ZSOLTÁR.

Dávid szorgalmatos az Isten hajlékáról.

1. Éneke a grádicsoknak. Emlékezzél meg, óh Uram, Dávidról, és minden ő nyomorúságáról.

2. Ki megesküldt az Úrnak, fogadást tett a Jákób erős Istenének mondván:

3. Ha bémenéndek az én házamnak hajlékába, ha az én ágyamba felhágok;

4. Ha az én szemeimnek aludniok hagyok, és az én szemöldökimnek szunyadniok: bátor elveszek.

5. Mígnem megtalálom az Úrnak helyét, és a Jákób erős * Istenének sátorinak helyét.

6. Ímé hallottuk, hogy volt az régen Efratánál: volt az ideje, mikor megtaláltuk azt Jaárnak mezején.

7. Elmegyeünk most az ő hajlékihoz, hogy meghajtsuk * magunkat az ő lábainak zsámolyánál.

8. Kelj fel óh Uram, hogy menj a te nyugalmadba, te * és a te erődnek ládája.

9. A te Papjaid öltöztessenek fel igazsággal, és a te szentid örvendezzenek.

10. Dávidért a te szolgádért ne utáld meg a te megkenetett * Királyodnak orczáját.

11. Megesküldt az Úr Dávidnak igazsággal, és azt meg nem másolja, ezt mondván: A te ágyékodnak * gyümölcséből ültetek Királyt a te székedbe.

12. Ha megőrizéndik a te fijaid az én szövetségemet és az én bizonyságimat, mellyekre őket megtanítom: azoknak fijai is mind örökké ülnek a te székedben.

13. Mert választotta az Úr * Siont, szerette azt magának lakhelyűl, mondván:

14. És lészen az én * nyugodalmam mind örökké: itt lakozom; mert ezt kívántam vala.

15. Az ő eleségét megáldom gazdagon; és az ő szegényit bétöltöm kenyérrel.

16. És az ő Papjait * megoltalmazom, és az ő szentei nagy örömmel örvendeznek.

17. Azt mívelem ott, hogy teremjen a Dávidnak szarva, holott szerzettem * szövétneket az én megkent Királyomnak.

18. Az ő ellenségit * gyalázattal # veszem körűl, ő rajta pedig fénylik az ő ékessége.