132. ZSOLTÁR.
Dávid szorgalmatos az Isten hajlékáról.
1. Éneke a grádicsoknak. Emlékezzél meg, óh Uram, Dávidról, és
minden ő nyomorúságáról.
2. Ki megesküldt az Úrnak, fogadást tett a Jákób erős Istenének
mondván:
3. Ha bémenéndek az én házamnak hajlékába, ha az én ágyamba
felhágok;
4. Ha az én szemeimnek aludniok hagyok, és az én szemöldökimnek
szunyadniok: bátor elveszek.
5. Mígnem megtalálom az Úrnak helyét, és a Jákób erős * Istenének
sátorinak helyét.
6. Ímé hallottuk, hogy volt az régen Efratánál: volt az ideje,
mikor megtaláltuk azt Jaárnak mezején.
7. Elmegyeünk most az ő hajlékihoz, hogy meghajtsuk * magunkat az ő
lábainak zsámolyánál.
8. Kelj fel óh Uram, hogy menj a te nyugalmadba, te * és a te
erődnek ládája.
9. A te Papjaid öltöztessenek fel igazsággal, és a te szentid
örvendezzenek.
10. Dávidért a te szolgádért ne utáld meg a te megkenetett *
Királyodnak orczáját.
11. Megesküldt az Úr Dávidnak igazsággal, és azt meg nem másolja,
ezt mondván: A te ágyékodnak * gyümölcséből ültetek Királyt a te székedbe.
12. Ha megőrizéndik a te fijaid az én szövetségemet és az én
bizonyságimat, mellyekre őket megtanítom: azoknak fijai is mind örökké ülnek a
te székedben.
13. Mert választotta az Úr * Siont, szerette azt magának lakhelyűl,
mondván:
14. És lészen az én * nyugodalmam mind örökké: itt lakozom; mert
ezt kívántam vala.
15. Az ő eleségét megáldom gazdagon; és az ő szegényit bétöltöm
kenyérrel.
16. És az ő Papjait * megoltalmazom, és az ő szentei nagy örömmel
örvendeznek.
17. Azt mívelem ott, hogy teremjen a Dávidnak szarva, holott
szerzettem * szövétneket az én megkent Királyomnak.
18. Az ő ellenségit * gyalázattal # veszem körűl, ő rajta pedig
fénylik az ő ékessége.