140. ZSOLTÁR.

Könyörög Dávid Istennek az ő ellenségitől való szabadulásért.

1. Dávid Zsoltára, az * Éneklőmesternek adatott.

2. Szabadíts meg engemet, óh Uram, az álnok emberektől, és a kegyetlenektől oltalmazz meg engemet!

3. Kik gondolnak gonoszt az ő szívekben, és minden nap gyülnek a harczra.

4. Megélesítették az ő nyelveket mint a kigyót; áspis kigyónak * mérge vagyon az ő ajakok alatt.

5. Oltalmazz meg engemet, Uram, a gonoszoknak kezektől, a kegyetlenektől őriz meg engemet; arról gondolkodnak, hogy lábamról eltaszítsanak.

6. A kevélyek tőrt vetettek nékem és köteleket, hálót * vetettek nékem az én ösvényemre, és ártalmat csináltak nékem.

7. De én azt mondám az Úrnak: én erős Istenem vagy te; hallgasd meg Uram az én könyörgésemnek beszédét.

8. Uram isten, én megtartásomnak ereje, béfedezted az én * fejemet a hadnak napján.

9. Ne engedjed, Uram, a mit a gonosz ember kíván; az ő gonosz gondolatjokat ne vigyed elő, hogy ne fuvalkodjanak fel.

10. A kik engemet körűlvettek, azoknak ajakoknak mrége * borítsa bé az ő fejeket.

11. Szálljon azokra * elevenszén: vesse azokat Isten a tűzbe és verembe, honnét meg ne szabaduljanak.

12. Az átkozódó nyelves ember ne legyen állandó e földön; és a kegyetlen embert mind addig vadássza a * veszedelem, mígnem nyaka szakad.

13. Bizonnyal tudom, hogy az Úr a nyomorultnak perit * felveszi, és a szegényért bosszút áll.

14. Az igazak pedig a te nevedeet dícsérik, és az igazak lakoznak * a te orczád előtt.