26. RÉSZ.

Hálaadó éneke az Isten népének.

A napon éneklik ez éneket Júdának tartományában; Erős * városunk vagyon nékünk; az ő szabadítását adta kőfal és bástya gyanánt az Isten!

2. Nyissátok fel a kapukat, hogy menjen bé az igaz * nép, az igazségnak megőrizője!

3. Elvégezett gondolat, hogy megtartsad a békességet azoknak, kik te benned biznak.

4. Bizzatok az Úrban mind örökké, mert az Úrban, az Úrban vagyon az örökké megmeradandó erősség;

5. Mert a magasságban lakozókat megalázza, a magas várost leveti, a földhöz veri azt, letaszítja azt a porig.

6. Hogy megtapodja azt a láb, a szegénynek lábai, a szükölködőknek talpaik.

7. Az igaznak ösvénye egyenes, és az igaznak útát igaz mértékkel mérsékled.

8. Még a te itéletidnek útában is, Uram, téged várunk, a te nevedet, és emlékezetedet kivánja a mi lelkünk!

9. Az én szívemben kivánlak tégedet éjszaka, az én lelkemmel is, melly én bennem vagyon, te hozzád sietek: mert mikor a te ítéletid vagynak e földön, az igazságot megtanulják a földnek lakosai.

10. Ha kegyelmességet cselekszik is a gonosszal; ugyan nem tanulja meg az igazságot, az igazaknak földökön hamisságot cselekszik: és nem gondolja meg az Úrnak méltóságát.

11. Uram, mikor a te kezed felmagasztaltatik, nem veszik eszekbe a gonoszok! meglátják végre az ő szégyenekkel a te népedhez való szerelmedet; sőt a tűz is megemészti a te ellenségidet.

12. Te adsz, Uram, nékünk állandó békességet: mert minden dolgainkat is megcselekedted nékünk.

13. Uram, mi Istenünk, parancsolnak vala nékünk urak te kivüled is: de csak te általad vagyon, hogy a te nevedről megemlékezünk.

14. Ezek minekutánna meghalnak fel nem élednek, megholtak, nem emelkednek fel: Annakokáért meglátogatván elveszted őket, és minden emlékezeteket eltörlöd.

15. Kegyelmesen cselekedél e néppel Uram, kegyelmesen cselekedvén e néppel megdicsőittetel a néppel mondom, mellyet messze földre * elvetettél vala.

16. Uram, az ő nyomoruságokban meglátogattak téged, alázatosan könyörgöttek nékes, mikor a te ostorod rajtok volna.

17. Mint a nehézkes asszony, mikor elközelget a szülésnek ideje, fájdalmat szenved, kiált az ő fájdalmiban: úgy voltunk te előtted Uram.

18. Nehézkesek voltunk, fájdalmat szenvedtünk mintha szelet szültünk volna: mert szabadulása a földnek nem lőn, és a földnek kegyetlen lakosai nem hullának el.

19. Megelevenednek a te * hallottaid, az én testemmel egybe feltámadnak, mert te ezt mondod: Serkenjetek fel, és énekeljetek, kik lakoztok a porban; és a te harmatod ollyan, mint a füveknek harmatja, minekutánna az istentelen kegyetleneket a földhöz vered.

20. Eredj el azért én népem, menj bé a te ágyasházadba, és zárd bé az ajtódat te utánnad: rejtsd el magadat egy kevéssé, egy szempilantásig, míg az én haragom elmulik.

21. Mert ímé az Úr kijő az ő helyéből, hogy megbüntesse e föld lakosinak álnokságokat, és megjelenti a föld az ő véreit, és az ő megölettetit többé el nem fedezi.