JERÉMIÁS SIRALMAI.
1. RÉSZ.
A Zsidó nép romlásának siratása. Könyörgés.
Miképen ül * pusztán csak ő maga a Város, melly bővölködik vala sok
néppel? úgymint özveggyé lőn a pogánynépeknek Asszonya? a tartományoknak #
Fejedelme lőn adófizetővé!
2. Mimódon sír felette igen éjszaka, és az ő könnyhullatásai az ő *
orczáján lefolynak? nem találtaték minden ő barátai közzűl, ki megvígasztalná
őtet: minden ő barátai megutálák őtet, és lőnek néki ellenségei.
3. Számkivetésre * méne Júda a nagy nyomorúság miatt, és a nagy
szolgálat miatt, és ő lakozván a pogányok között, nem talála nyugodalmat:
Valakik őtet kergetik vala, elérék őtet a szoros útakon.
4. Sionnak útai mind sírnak, hogy nincsenek, kik * felmennének az #
Innepnapra! Minden ő kapui elpusztultak, az ő Papjai sírnak, az ő szűzei
szomorúak, és ő maga vgyon nagy keserűségben!
5. Az ő ellenségei * főkké lettek, az ő ellenségei szerencsésen
cselekedtek: mert az Úr verte meg őtet az ő bűnének sokságáért: az ő kisded
gyermekei a rabságra menének az ellenség előtt.
6. És eltávozék a Sion leányától ,omden ő ékessége, lettek az ő
Fejedelmei olyanokká mint a szarvasok, mellyek nem találnak eledelt és
elfutának minden erő nélkül az ellenség előtt.
7. Megemlékezék Jérusálem az ő nyomorúságának, és az ő
keserűségének napjain minden gyönyörűségiről, mellyek voltak eleitől fogva,
mikor esnék az ő népe az ellenség kezébe, és nem volna semmi segedelme. Látá az
elenség őtet, és csúfolá az ő gyönyörűséginek megszünését.
8.Vétkezik felette igen jeru; azélrt csúfoltaték meg. Mindnyájan a
kik tisztelik vala őtet, megútálák őtet, mert láták az ő * rútságát; ő pedig
sírván fohászkodott, mivelhogy hátra vettetett.
9. Az ő rútsága * vagyon az ő ruhájának prémin, nem emlékezett meg
az ő utolsó idejéről! leszálla csudálatosképen, nem volt néki vígasztalója.
Tekintsd meg, óh Uram, az én nyomorúságomat: mert az ellenség én rajtam erőt
vett!
10. Az ellenség kezét kinyujtotta minden ő drága kívánatosira: mert
látta a pogányokat bémennei az ő szent helyébe, kik főleg megparancsoltad vala,
hogy bé * ne menjenek a te Gyülekezetedbe.
11. Minden ő népe fohászkodik, kenyeret keresvén, * adták az ő
drága marhájokat kenyérért, hogy megújítanák lelkeket. Lásd meg, óh Uram,
tekintsd meg, hogy lettem utálatossá!
12. Ne legyen nehéz néktek mindnyájan, kik általmentek az úton,
tekintsétek meg, és lássátok, ha vagyon é ollyan bánat, mint az én bánatom,
melly én rajtam esék: mert keserűséggel illet engem az Úr, az ő haragjának
napján!
13. A magasságból tüzet bocsátott az én csontaimra, és uralkodott
azokon; hálót vetett az én lábaimnak, elvett engem, pusztává tett engem, és
szüntelen bánkódom!
14. Egybeköttetett az én * álnokságimnak igája az ő kezével,
egybefonattak, és bévettetek az én nyakamba, erőtlenné tett az én erőmet; adott
engem az Úr azoknak kezekbe, kiktől meg nem szabadulhatok.
15. Megtapodta az Úr minden én erős vitézimet én közöttem, gyűlést
tett ellenem, hogy az én ifjaimat megrontaná, * sajtót nyomott az Úr a Júda
szűz leányának.
16. Ezekért sírok én, az én * szememből az én szememből alámegyen a
víz: mert messze távozott tőlem a vígasztaló, ki megvígasztalná az én lelkemet:
az én fiaim elvesztek: mert hatalmat vett az ellenség.
17. Kiterjesztette Sion az ő kezeit, nincsen néki vígasztalója, az
Úr parancsolt Jákób ellen, hogy az ő ellenségei körülvennék őtet: lett jeru ő
közöttök utálatos.
18. Igaz az Úr: mert az ő szája * ellen rúgodoztam: halljátok meg,
kérlek, minden népek, és lássátok meg az én bánatomat, az én szűzeim, és az én
ifjaim a rabságra mentek!
19. Kiáltottam az én bánatimat: de ők megcsalának engemet, az én
Papjaim és az én Véneim a városban holtak * meg, ételt keresvén magoknak, hogy
megelevenítenék az ő lelkeket.
20. Tekints meg óh Uram: mert gyötrelemben vagyok, az én belső *
részeim elepedtek, elfordult az én szívem és bennem: mert ellened rúgodoztam;
ottkinn fegyver pusztít, otthon halál vagyon!
21. Hallották, hogy én fohászkodom; de nincsen nékem vígasztalóm,
minden eééenségim hallván az én nyomorúságimat, örültek, hogy te ezt
cselekeszed; elhozod a napot reájok, mellyet te rendeltél, és ollyanok lésznek
* mint én vagyok.
22. Minden ő gonoszságok menjen elődbe, és cselekedjél velek,
miképen cselekedtél én velem minden én gonoszságimért: mert sok az én
fohászkodásom, és az én szívem szomorú!