7. RÉSZ.

Kevés az igaz: nagy az emberi veszettség.

Jaj nékem: mert úgy maradék, mint a nyári takarodás után * a tarló, és a szedés után, a megszedett szőlő; egy enni való gerézd sem maradott, eleinérő gyümölcsöt kiván vala az én lelkem.

2. Elveszett e földről a jótévő ember, * egy igaz is nincs az emberek között; mindnyájan vér után ólálkodnak, kiki mind hálóval vadássza az ő attyafiát.

3. Hogy véghez vigyék a gonoszságot, melly kezekben vagyon, a Fejedelem adományt kiván, és a Biró fizetésért itél; és a Főember maga beszéli az ő lelkének gonoszságát, és azt mások megerősitik.

4. A ki legjobb közöttök, ollyan mint * a tövis, a ki legigazabb közöttök, olyan mint a tövisbokor; a te őrállóidnak napjok, és a te maglátogatásodnak napja eljő, most szégyenülnek ők meg.

5. Ne higyjetek barátotoknak, ne bizzatok tanácsadótokhoz, annak a kit kebeledben tartasz, ne jelentsed meg titkodat:

6. Mert a fiú bosszúval illeti az ő attyát, a leány az ő annya ellen támad, a menny az ő napára, és embernek az ő háznépe ellensége.

7. Én pedig az Úrra nézek, várom az én szabaditásomnak Istenét, és meghallgat enegem az én Istenem!

8. Ne örülj az én nyavalyámon * én ellenségem: mert noha elestem, de felkelek, mikor a setétségben üléndek is, az Úr lészen nékem # világosságom.

9. Az Úr haragját hordozom: mert vétkeztem ő elelne, mind addig, mígnem meglátja az én peremet, és igaz törvényt tészen nékem, kiviszen engem a világosságra, hogy meglássam az ő igazságát.

10. És meglátván az én ellenségem ezt, megszégyenli magát, ki ezt mondotta én felőlem: Hol * vagoyn a te Urad Istened? az én szemeim meglátják ezt, hogy az én ellenségem majd # eltapodtatik mint az utczán való sár.

11. A melly napon megépiti az Úr a te romlott * gyepüidet, az napon messze veti a te ellenségednek parancsolatját.

12. Az napon te hozzád is eljőnek Assiriából és az erős városokból, és minden erősségből mind az Eufrátes folyóviztől fogva, és egyik tengertől fogva a másik tengerig, egyik hegytől fogva a másik hegyig.

13. És elpusztittatik e föld az ő lakói miatt, az ő cselekedeteiknek * gyümölcsökért.

14. Legeltessed * a te népedeet, óh Uram, a te vessződdel a te örökségednek seregét, melly csak ő maga lakozik, az erdőben és a mezőnek közepette: legeltessenek a Básának mezején és a Gileádon, mint a régi időkben.

15. Mint az Égyiptom földéből való kijövetelednek idején, azonképen megmutatom néki az én csudálatos dolgaimat.

16. Meglátják ezt a Pogányok és megszégyenülnek minden erejekben, kezeket szájokra teszik, és füleik megsiketülnek.

17. A port * nyalják mint a kigyók és mint a földi férgek, az ő fészkekben megrémülnek; a mi Urunk Istenünk előtt rettegnek és félnek te tőled.

18. Kicsoda ollyan Isten, mint te vagy, ki elvészed a mi álnokságinkat, és a te örökségednek maradékának gonoszságát elhallgatod? Nem mind örökké tartja meg az ő haragját: mert gyönyörködik az * irgalmasságban.

19. Hozzánk térvén könyörül rajtunk; eltapodja a mi álnokságinkat, a tengernek mélységes örvényibe veti minden bűneinket.

20. Nyilván megmutatod Jákóbnak tett fogadásodat, és Ábrahámnak igért irgalmasságodat, mellyeket esküvéssel fogadtál vala a mi atyáinknak még a régi időkben.