12. RÉSZ.
A szőlőnek példájáról: a Zsidóktól megvettetett kőröl: Császár
adójáról: feltámadásról: Törvény summájáról; a Dávid fijáról: és egy szegény
özvegyről való tanitás:
És kezde nékik példabeszédek által szólni: Egy ember szőlőt *
plántála és gyepűvel körűlvevé és vermet ása, és tornyot épite, és a szőlőt
bizá munkásokra, és maga messze elméne.
2. És mikor alkalmas ideje volna, elküldé szolgáját a munkásokhoz,
hogy a munkásoktól bévenne a szőlőnek gyümölcsében.
3. Azok pedig megfogván a szolgát, megverék, és üresen bocsáták
haza.
4. És ismét más szolgáját küldé hozzájok: azok pedig ezt is mikor
kövekkel meghajigálták volna, a fejét megsebesiték és visszaküldék, minekutánna
gyalázattal illették volna.
5. És viszontag mást külde, és azt megölék, és sokakat többeket,
némellyeket vervén, * némellyeket pedig megölvén.
6. Mikor pedig volna még egy szerelmes fija, * elküldé azt is
utolszor hozzájok, ezt mondván: Az én fiamat megbecsülik.
7. A munkások pedig mondának magok kzött: Ez az * örökös, jertek el,
öljük meg őtet, és miénk lészen az örökség.
8. És megfogván azt megölék, * és kiveték a szőlőn kivűl.
9. Mit cselekeszik azért a szőlőnek Ura? Eljő és elveszti a
szőlőmunkásokat, és a szőlőt egyebeknek adja.
10. Avagy nem olvastátok- é ez irást is? A melly * követ az épitők
megvetettek, az lett a szegeletnek fejévé.
11. Az Úrtól lett ez, és csudálatos a mi szemeink előtt.
12. Igyekeznek vala azért őtet megfogni, de félnek vala a
községtől: mert tudják, hogy ő ellenek mondotta volna e példabeszédet. Azért
elhagyván őtet, elmenének.
13. És küldének ő hozzá némelyeket a Farizeusok közzűl, és a
Héródes * szolgái közzűl hogy őtet megfognák a beszédben.
14. Azok pedig mikor eljöttek volna, mondának néki: Mester! tudjuk,
hogy te igaz vagy, és senkivel nem gondolsz: mert embereknek személyekre nem
nézsz, hanem az Isstennek útát igazán tanitod: Kell é a Császárnak adót
fizetnünk vagy nem? adjunk é adót vagy ne adjunk?
15. Ő pedig, mivelhogy tudja vala azoknak képmutatásokat, monda
nékik: Mit kisértetek engemet? hozzatok elő nékem egy pénzt, hogy lássam.
16. Azok pedig hozának elő egy pénzt, és monda nékik: Kié ez
ábrázat és az irás e pénzen? Azok pedig mondának néki: A Császáré.
17. És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok meg, a mi a Császáré, *
a Császárnak; a mi az Istené az Istennek. És elálmélkodának ő rajta.
18. Akkor jövének ő hozzá * Sadduczeusok, kik azt mondják, hogy
nincsen feltámadás: és megkérdék őtet, mondván:
19. Mester! Mózes azt irta nékünk, hogy ha valakinek attyafia
megholt, és feleségét meghagyándja, és magzatokat nem hagyánd, * annak attyafia
vegye el a megholt attyafiának feleségét, és támasszon magot az ő attyafiának.
20. Valának azért hét attyafiak, és az első feleséget vőn, és
meghalván magot nem hagya.
21. A második elvevé annak feleségét és meghala, az is pedig nem
hagya magot; a harmadik hasonlatosképen.
22. És mind a hét elvett az asszonyt és nem hagytak magot;
legutolszor megholt az asszony is.
23. A feltámadáskor azért, mikor feltámadnak, ezek közzűl ki
felesége lészen az? mert hétnek volt felesége.
24. Akkor felelvén Jézus, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek
é hogy nem tudjátok az Irásokat, sem az Istennek hatalmát?
25. Mert mikor a halálból feltámadnak, feleséget nem veszenk,
házasságra sem adatnak, hanem ollyanok lésznek mint az Angyalok, kik mennyben
vagynak.
26. A halottakról * pedig, hogy azok feltámasztatnak, nem
olvastátok é a Mózes könyvében, mimódon szólott az isten néki a csipkebokorban:
ezt mondván: Én vagyok az Ábrahámnak # Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak
Istene.
27. Az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istenek; ti azért igen
tévelygetek.
28. És mikor előállott volna egy az Irástudók közzűl, ki hallotta
vala az ő vetekedéseket, és tudja vala, hogy ő azoknak jól felelt volna,
megkérdé * őtet, mondván: Mellyik minden parancsolatok között az első?
29. Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első
ez; Halljad Izráel: A mi Urunk Istenünk * egy Úr.
30. Szeressed * azért a te Uradat Istenedet teljes szivedből,
teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat:
31. És a második hasonló ehez: * Szeressed a te felebarátodat mint
magadat: Nincsen más ezeknél nagyobb parancsolat.
32. Akkor monda néki az Irástudó: Jól vagyon Mester! igazán
mondánd; mert egy az Isten, * és nincsen más ő kivüle.
33. És szeretni őtet teljes szivből, teljes elméből, teljes
lélekből, és teljes erőből, és szeretni embernek felebarátját mint magát,
sokkal nagyobb * minden áldozatoknál.
34. Akkor látván Jézus, hogy bölcsen felelt volna, monda néki: Nem
messze vagy az Isten országától. És senki többé nem meri vala őtet megkérdeni.
35. És felelvén Jézus, ezt mondja vala, tanitván a templomban:
Mimódon mondják az Irástudók, * hogy a Krisztus Dávidnak Fija?
36. Mert Dávid maga mondotta Szent Lélek által: Monda az Úr az én
uramnak: Ülj * az én jobbkezem felől, miglen vetem a te ellenségidet a te
lábaid alá zsámolyúl.
37. Ő maga Dávid azért mondja őtet Urának: mimódon azért ő fija; És
nagy sokaság örömest hallgatja vala őtet.
38. Ő pedig mondja vala nékik az ő tanitásában: Őrizzétek meg
magatokat az Irástudóktól, kik örömest járnak hosszú köntösökben, * és szeretik
a piaczokon való köszöntetéseket.
39. És a fő helyeket a gyülekezetben, és az elől való üléseket a
lakodalmakban.
40. Kik az özvegyeknek házaikat felfalják, * és külsőképen hosszú
imádsággal élnek: ezeknek keményebb itéletek lészen.
41. És mikor ült volna Jézus a szegények pénzeknek ládája ellenébe,
nézi vala mimódon a sokaság hányná a pénzt a ládába: a gazdagok azért sokan sok
pénzt hánynak vala.
42. És mikor előjött volna egy szegény özvegy asszony, vete a
ládába * két fillért, melly egy pénznek negyedrésze.
43. Ő pedig előszólitván az ő tanitványit, monda nékik: Bizony
mondom néktek, hogy e szegény özvegy többet vete a ládába, hogynem mint a
többi; kik pénzt hányának a ládába;
44. Mert mindenek abból vetének pénzt, a mivel bővölködne, ez pedig
az ő szegénységéből, valamije volt mind oda veté, tudniillik minden ő élését.