26. RÉSZ.

Pál Ágrippa előtt ifjuságától fogva való életét nagy méltósággal előbeszéli és ártatlannak itéltetik.

Ágrippa pedig monda Pálnak: Megengedtetik néked hogy szólj magad mentségére. Akkor Pál az ő kezét kinyujtván illyen mentséggel éle:

2. Ágrippa Király! Boldognak mondom magamat, hogy mind azok felől, mellyekben a Zsidóktól vádoltatom, e mai napon te előtted felelek.

3. Főképen pedig azért, mert tudom hogy te tudod a Zsidóknak minden rendtartásokat és kérdezkedéseket: Azért kérlek tégedet, hogy engemet hallgass meg békességesen!

4. Annakokáért az én ifjuságomtól fogva való életemet, és a melly volt az én nemzetségem között Jérusálemben eleitől fogva, tudják minden Zsidók

5. Úgymint kik ennekelőtte tudták, hogy én eleitől fogva, (ha bizonyságot akarnak róla tenni) mint Farizeus, * éltem a mi hitünknek ama feddhetetlen szerzete szerint.

6. Most pedig a mi Atyáinknak Istenektől tett igéretnek * reménységéért állok itt itélet alá vettetvén.

7. Mellyre a mi tizenkét nemzetségeink Istennek éjjel és nappal szüntelen szolgálván, reménylik hogy jutnak: melly reménységért vádoltatom. Ágrippa Király! a Zsidóktól

8. Micsodát? Hihetetlen dolgonak tetszik-é néktek, hogy az Isten a halottakat feltámasztja?

9. Én bizonyára elvégeztem volna magamban, hogy ama Názáretbeli Jézus. * neve ellen nékem sokat kellene cselekednem.

10. Mihelyt meg is miveltem Jérusálemben, és a Szentek közzűl én sokakat a tömlöczbe * rekesztettem, a Papifejedelmektől hatalmat vévén; és mikor megölettetnének a  # Szentek, nékem is akaratom volt ahoz.

11. És minden zsinagógákban gyakorta őket büntetvén, káromlásra kénszeritettem; és felettébb dühösködvén ő ellenek, kergettem őket mind az * idegen városokig.

12. Ugyan akkor: mikor Damaskusba mennék a Papifejedelmeknek hatalmokkal és engedelmekből.

13. Délben Király! az úton látám, hogy a mennyei világosság, emlly a napnak fényességét meghaladja vala, körülvett engemet, * és azokat, a kik velem egy úton járnak vala.

14. Mikor pedig mi mindnyájan leestünk volna a földre, hallék szózatot, melly én hozzám szól vala, és ezt mondja vala zsidó nyelven: Saul, Saul, mit kergetsz engemet? nehéz néked az ösztön ellen rugodoznod.

15. Én pedig mondék: Ki vagy Uram? És az monda: Én vagyok Jézus, kit te kergetsz!

16. De kelj fel és állj lábaidra: mert azért jelentettem meg magamat néked, hogy téged szolgává és bizonysággá tennélek mind azokban. a mellyeket láttál, * mind azokban, a mellyekben megjelenek néked.

17. Megszabaditván téged e néptőúl. és a pogányoktól, kik közzé most tégedet küldelek.

18. Hogy megnyissad * nékik szemeiket, hogy megforduljanak a setétségből a világosságra, és a Sátánnak #  hatalmátólaz Istenhez, hogy a bünnek bocsánatját, és a megszenteltettek között részt vegyenek, az én bennem való hit által.

19. Azért Ágrippa Király! nem voltam engedetlen annak a mennyei látásnak.

20. Hanem először a * Damaskusbelieknek, és a Jérusálembelieknek és Júdának egész tartományában, azután a Pogányoknak is hirdettem, hogy büneiket megbánnák és megtérnének az Istenhez és megtért emberekhez # illendő cselekedeteket cselekednének.

21. Ezekért akartak engemet megölni a Zsidók, megfogván * a templomban;

22. De az Istentől segitséget vévén, mind e mai napig megállottam; bizonyságot tévén ezekről mind kicsinynek, mind nagynak, és semmit nem mondok azon kivül, mellyeket Mózes és a Próféták megjövendöltek.

23. Tudniillik hogy a Krisztus szenvedne, és a halálból való feltámadásban * első lenne és prédikálna e népnek és a pogányoknak a # világosságot.

24. Mikor pedig ezeket maga mentségére mandaná, Festus nagy felszóval monda: Bolondozol * te Pál; a nagy bölcsesség miatt bolondultál meg+

25. Pál pedig monda: Nem bolondozom nemes Festé, hanem igaz és józan beszédeket * szólok.

26. Mert tudja ezeket a Király, ki előtt bátorságosan is szólok: mer nem gondolom, hogy ezeket nem tudná; mert ez nem valami szugolyában lett dolog.

27. Hisz-é Ágrippa Király a Prófétáknak? tudom hogy hissz.

28. Ágrippa pedig monda Pálnak: Közel maajd ugyan elhitetes velem, hogy keresztyénné legyek.

29. Pál pedig monda; Kivánnám az Istentől, hogy mind közel, mind ugyan valóba, nem csak te, hanem mind azok, kik ma engem hallgatnak, lettek volna ollyanok minémű én, ez egy fogságomtól megválva.

30. És mikor ezeket mondotta volna, felkele a Király és a Tiszttartó, és Berniczé, és a kik velek együtt leültek vala.

31. És mikor magoknak mentek volna, félfelé egymással beszélnek vala, ezt mondván: Semmi halálra vagy fogságra méltó dolgot nem cselekszik az ember.

32. Ágrippa pedig monda Festusnak: Ez embert szabadon elbocsáthatták volna, ha a Császárra nem apellált volna.