26. RÉSZ.
Pál Ágrippa előtt ifjuságától fogva való életét nagy méltósággal
előbeszéli és ártatlannak itéltetik.
Ágrippa pedig monda Pálnak: Megengedtetik néked hogy szólj magad
mentségére. Akkor Pál az ő kezét kinyujtván illyen mentséggel éle:
2. Ágrippa Király! Boldognak mondom magamat, hogy mind azok felől,
mellyekben a Zsidóktól vádoltatom, e mai napon te előtted felelek.
3. Főképen pedig azért, mert tudom hogy te tudod a Zsidóknak minden
rendtartásokat és kérdezkedéseket: Azért kérlek tégedet, hogy engemet hallgass
meg békességesen!
4. Annakokáért az én ifjuságomtól fogva való életemet, és a melly
volt az én nemzetségem között Jérusálemben eleitől fogva, tudják minden Zsidók
5. Úgymint kik ennekelőtte tudták, hogy én eleitől fogva, (ha
bizonyságot akarnak róla tenni) mint Farizeus, * éltem a mi hitünknek ama
feddhetetlen szerzete szerint.
6. Most pedig a mi Atyáinknak Istenektől tett igéretnek *
reménységéért állok itt itélet alá vettetvén.
7. Mellyre a mi tizenkét nemzetségeink Istennek éjjel és nappal
szüntelen szolgálván, reménylik hogy jutnak: melly reménységért vádoltatom.
Ágrippa Király! a Zsidóktól
8. Micsodát? Hihetetlen dolgonak tetszik-é néktek, hogy az Isten a
halottakat feltámasztja?
9. Én bizonyára elvégeztem volna magamban, hogy ama Názáretbeli
Jézus. * neve ellen nékem sokat kellene cselekednem.
10. Mihelyt meg is miveltem Jérusálemben, és a Szentek közzűl én
sokakat a tömlöczbe * rekesztettem, a Papifejedelmektől hatalmat vévén; és
mikor megölettetnének a # Szentek,
nékem is akaratom volt ahoz.
11. És minden zsinagógákban gyakorta őket büntetvén, káromlásra
kénszeritettem; és felettébb dühösködvén ő ellenek, kergettem őket mind az *
idegen városokig.
12. Ugyan akkor: mikor Damaskusba mennék a Papifejedelmeknek
hatalmokkal és engedelmekből.
13. Délben Király! az úton látám, hogy a mennyei világosság, emlly
a napnak fényességét meghaladja vala, körülvett engemet, * és azokat, a kik
velem egy úton járnak vala.
14. Mikor pedig mi mindnyájan leestünk volna a földre, hallék
szózatot, melly én hozzám szól vala, és ezt mondja vala zsidó nyelven: Saul,
Saul, mit kergetsz engemet? nehéz néked az ösztön ellen rugodoznod.
15. Én pedig mondék: Ki vagy Uram? És az monda: Én vagyok Jézus,
kit te kergetsz!
16. De kelj fel és állj lábaidra: mert azért jelentettem meg
magamat néked, hogy téged szolgává és bizonysággá tennélek mind azokban. a
mellyeket láttál, * mind azokban, a mellyekben megjelenek néked.
17. Megszabaditván téged e néptőúl. és a pogányoktól, kik közzé
most tégedet küldelek.
18. Hogy megnyissad * nékik szemeiket, hogy megforduljanak a
setétségből a világosságra, és a Sátánnak #
hatalmátólaz Istenhez, hogy a bünnek bocsánatját, és a megszenteltettek
között részt vegyenek, az én bennem való hit által.
19. Azért Ágrippa Király! nem voltam engedetlen annak a mennyei
látásnak.
20. Hanem először a * Damaskusbelieknek, és a Jérusálembelieknek és
Júdának egész tartományában, azután a Pogányoknak is hirdettem, hogy büneiket
megbánnák és megtérnének az Istenhez és megtért emberekhez # illendő
cselekedeteket cselekednének.
21. Ezekért akartak engemet megölni a Zsidók, megfogván * a
templomban;
22. De az Istentől segitséget vévén, mind e mai napig megállottam;
bizonyságot tévén ezekről mind kicsinynek, mind nagynak, és semmit nem mondok
azon kivül, mellyeket Mózes és a Próféták megjövendöltek.
23. Tudniillik hogy a Krisztus szenvedne, és a halálból való
feltámadásban * első lenne és prédikálna e népnek és a pogányoknak a #
világosságot.
24. Mikor pedig ezeket maga mentségére mandaná, Festus nagy
felszóval monda: Bolondozol * te Pál; a nagy bölcsesség miatt bolondultál meg+
25. Pál pedig monda: Nem bolondozom nemes Festé, hanem igaz és
józan beszédeket * szólok.
26. Mert tudja ezeket a Király, ki előtt bátorságosan is szólok:
mer nem gondolom, hogy ezeket nem tudná; mert ez nem valami szugolyában lett
dolog.
27. Hisz-é Ágrippa Király a Prófétáknak? tudom hogy hissz.
28. Ágrippa pedig monda Pálnak: Közel maajd ugyan elhitetes velem,
hogy keresztyénné legyek.
29. Pál pedig monda; Kivánnám az Istentől, hogy mind közel, mind
ugyan valóba, nem csak te, hanem mind azok, kik ma engem hallgatnak, lettek
volna ollyanok minémű én, ez egy fogságomtól megválva.
30. És mikor ezeket mondotta volna, felkele a Király és a
Tiszttartó, és Berniczé, és a kik velek együtt leültek vala.
31. És mikor magoknak mentek volna, félfelé egymással beszélnek
vala, ezt mondván: Semmi halálra vagy fogságra méltó dolgot nem cselekszik az
ember.
32. Ágrippa pedig monda Festusnak: Ez embert szabadon
elbocsáthatták volna, ha a Császárra nem apellált volna.